Létrehozva: 2020.05.21.

Szilágyi István özvegye: Szeretném, hogy a fiam is ott legyen a temetésen

Szilágyi István felesége, Jolika néni május 3-án szemtanúja volt, hogy fia rátámadt és egy kalapáccsal meggyilkolta az édesapját. Bár az asszony terhelő vallomást tett a rendőrségen, mégsem tud haragudni a fiára. Meggyőződése, hogy Péter megbánta szörnyű tettét, így azt szeretné, ha a temetésen is együtt búcsúztathatnák a legendás színészt.

A józan ész és az anyai szív ellentétes érzései viaskodnak Szilágyi István özvegyében. Az asszony jól tudja, hogy fia tettére nincs ésszerű magyarázat, ő mégis megbocsátotta Péternek, hogy május 3-án végzett az idős színművésszel.

Jolika hazavárja a fiát és azt szeretné, ha a gyilkos gyermek is ott állhatna mellette a sírnál a pénteki temetésen.

Fotó: Markovics Gábor

Az özvegy meggyőződése, hogy Péter már megbánta tettét, és nem is akart igazán az apjának ártani, csak egy pillanatnyi elborulás váltotta ki belőle a gyilkos ösztönt. Minden vágya, hogy Péterrel az oldalán adhassa meg a végtisztességet a férjének, ennek érdekében pedig már el is kezdett intézkedni.

A 49 éves férfi jelenleg harmincnapos előzetes letartóztatását tölti az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI), édesanyjával pedig egyébként sem találkozhatna, mivel Jolika néni tanúként érintett az ügyben. Az asszony ennek ellenére minden követ megmozgat, hogy – megfelelő védőőrizet mellett – Péter részt vehessen a temetésen. Jolika néni egy ügyvéddel is beszélt ez ügyben.

Fotó: Ripost

„Szinte biztos vagyok benne, hogy megbánta, amit tett, és szeretne elbúcsúzni az apjától. Mindenesetre én szeretném, ha ott lehetne, de nem tudom, hogy van-e erre lehetőség. Az ügyvéd szerint már nagyon rövid az idő arra, hogy megkapja az engedélyt, de nem adom fel” – kezdte a Ripost-nak Joli néni, aki csak azért hezitál, mert attól fél, hogy az elhunyt férjét szerető tömeg felbőszülne, ha látnák a sírnál Pétert.

„A szívem azt súgja, hogy Péternek ott kellene állnia mellettem a temetésen! De persze lehet, hogy rossz vért szülne a jelenléte. Félnék attól, hogy esetleg káoszt okozna, ha meglátnák őt azok, akik szerették és tisztelték a férjemet, de én most mindent megteszek, hogy esetleg ott lehessen” – mondta elgondolkodva az asszony.

Hogy mit mond a jog az ilyen esetekben, elolvashatod a Ripost napilap csütörtöki számában!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője