Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.20.

Brutális összegű csekket kapott Szilágyi özvegye

Szilágyi István özvegye lassan teljesen elveszti a talajt a lába alól. Nem elég, hogy fel kell dolgoznia férje tragikus halálát, most egyedül kell megküzdenie az otthonát terhelő tengernyi adóssággal.

Joli néni alig hitt a szemének, amikor kibontotta a borítékokat, amelyben tájékoztatták: ha sürgősen nem fizet, jön a végrehajtó, hiszen víz- és csatornadíjból több mint 430 ezer forintos tartozása gyűlt össze. A jelek szerint az egykor háromtagú család legalább két éve nem fizetett rezsit. A szemétszállítási díjjal is elmaradásban voltak 61 ezer forinttal, amit az adóhivatal immáron végrehajtással akar beszedni. Jolika néni teljesen kétségbeesett, hiszen fogalma sincs, hogy honnan szedjen össze ennyi pénzt. Ez az adósság gyakorlatilag teljesen ellehetetlenítő őt.

20200504 Budapest
Családi vitát követően halálra verte a saját fia Szilágyi Istvánt, az ország Lópici Gáspárját.
A képen: Humenyánszky Jolán, a színész özvegye.
Fotó: Bánkúti Sándor (BS)
Bors

„Hogy őszinte legyek, én nagyon régen láttam utoljára bármilyen közüzemi számlát. A villany feltöltőórás, a vízről pedig azt hittem, hogy a fiam rendezte a csekkeket, hiszen ő kezelte a pénzt, de ezek szerint ez nem így volt...”

– tárta szét a karját Szilágyi István özvegye, aki a házra felvett 30 milliós hitelek miatt alig valamivel több mint 40 ezer forintot kap kézhez a nyugdíjából, így érthető, hogy aggódik az újabb tartozás miatt.

„Nem akarom elveszíteni az otthonomat! Ha részletfizetést is kérek, elképzelésem sincs, hogy miből törleszthetném a havi részleteket… Legalábbis a következő három hónapban ez biztosan lehetetlen!”

– mondta lapunknak könnyeivel küszködve Joli néni, aki pár napja tudta meg, hogy a hagyatéki eljárás végéig nem férhet hozzá elhunyt férje bankszámlájához, amire a jogdíja és a nyugdíja érkezett.

Fotó: Markovics Gábor

„Voltam a bankban, mert abban bíztam, hogy felvehetem a Pista számláján lévő szerény összeget, de sajnos kiderült, hogy mivel életében nem rendelkezett, és nem jelölt meg engem kedvezményezettként, nem juthatok hozzá egyetlen forinthoz sem. Várnom kell a hagyatéki ügyek lezárásáig, ami – ahogy hallottam – minimum három hónap”

– mondta megtörten az asszony, aki számára az utolsó reménysugár is kialudt, amikor szerette volna megigényelni az úgynevezett „áldozatsegítő támogatást”. Mint kiderült, hogy csak a temetés költségeinek fedezésére kérhetett volna ilyen segélyt, a megélhetésére, vagy éppen a tartozásai kiegyenlítésére nem. Mivel Szilágyi Istvánt saját halottjának tekinti a Győri Nemzeti Színház, így a temetést költségét ők fedezik, így ez a támogatás okafogyottá vált Joli néni számára.

Fotó: Markovics Gábor

Az özvegynek nincs kihez fordulnia, és csak reménykedni tud abban, hogy az újabb hatalmas összeget követelő cég – méltányossági alapon – legalább egy darabig engedi őt levegőhöz jutni…. Szerencsére az idős asszony nincs egyedül a bajban. A Baptista Szeretetszolgálat programigazgatója ígéri, nem engedi el az özvegy kezét.

„Egymásnak adják a kilincset a jó szándékú emberek. Van, aki ruhát hozott, van, aki tartós élelmiszereket, bútort, vagy éppen a szakmai tudását a ház rendbetételéhez. Én igyekszem minden segítséget koordinálni és természetesen azután is Jolika mellett maradok, ha elül az őt körülvevő nagy érdeklődés”

– tette hozzá a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa, aki minden követ megmozgat annak érdekében is, hogy valamilyen módon rendeződjön Joli néni tragikus anyagi helyzete is. Mégis azt kéri, ha valaki tud, segítsen Szilágyi István 78 éves özvegyének.

 

Maszkot árulnak majd a temetésen Május 22-én a Kozma utcai Új Köztemetőeben kísérik majd utolsó útjára Szilágyi Istvánt, és az özvegye úgy rendelkezett, hogy szeretne nyilvános temetést. Természetesen a koronavírus-járvány miatt mindenkit arra kérnek, hogy maszkban érkezzen a szertartásra. Erre figyelt fel egy cég, amely elkészítette a színész arcmásával díszített fekete maszkokat. A bevétel teljes összegét felajánlották az özvegynek, illetve a cégvezető 100 ezer forint gyorssegélyt is biztosít Joli néninek. Aki így szeretne segíteni, az megtalálja őket Baricz Dezső Facebook-oldalán. A maszkokat a temetésen is árulni fogják. A 100 tagú cigányzenekar kíséri utolsó útjára a színészt Beka Farkas Nándor, a 100 tagú cigányzenekar elnöke gondolkodás nélkül mondott igent, amikor Jolika néni felkérte, hogy néhány zenésztársával legyen jelen a pénteki temetésen és játsszák el Szilágyi István kedvenc nótáját. „Megindított minket Szilágyi művész úr tragikus és értelmetlen halála, hiszen a legtöbben abban a korban vagyunk, akik még láthattuk őt színpadon játszani. Nagyszerű színész volt, aki maradandót alkotott mind a film, mind pedig a színháztörténelemben. Természetes volt számunkra, hogy igent mondunk a megtisztelő felkérésre. A járványhelyzetre való tekintettel kisebb létszámmal érkezünk majd, de annál nagyobb szívvel búcsúzunk majd tőle” – mondta lapunknak a világhírű zenekar elnöke.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője