Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.11.05.

14 kamion hajtott az Arénába tegnap este a Queen után

Elképesztõ show-t láthatott tegnap este az Aréna közönsége. A Queen+Adam Lambert európai turnéjának harmadik állomásaként érkezett a Papp László Budapest Sportarénába.

Az eredeti Queen-felállásból egyébként már csak ketten maradtak: Brian May gitáros és Roger Taylor dobos, hiszen Freddie Mercury 1991-ben meghalt, John Deacon basszusgitáros pedig 1997-ben egyszerűen visszavonult.

A közönség azonban így is fergeteges hangulatban volt, együtt énekelt, táncolt és tombolt a fellépőkkel. Adam Lambert hangja, a fantasztikus zenészek, a profi technika, a színpadkép és nem utolsó sorban a felejthetetlen dallamok igazán különlegessé tették az estét.

Brian May, akárcsak 1986-ban, most is megénekeltette a közönséget, és tízezer ember dalolta együtt a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt.

Adam Lambert és a Queen már öt éve dolgoznak együtt. Lambert az American Idolban tűnt fel még a 2000-es évek legvégén.

A verseny döntőjében lépett fel először a Queenből megmaradt két taggal és kapcsolatuk azóta is töretlen, a közönség pedig imádja ezt a formációt, profizmusukkal mindenkit levettek a lábukról.

De a zenekar háttérstábja is hihetetlen profin dolgozott. A műsor után azonnal 60-70 munkás érkezett a küzdőtérre, és két óra megfeszített munkával pillanatok alatt szétkapták a színpadot.

Az Aránába sorra hajtottak be a kamionok, és elképesztő logisztikával tűnt el  minden a 14 járgány belsejében, hogy holnap, november 6-án már Lodzban, Lengyelországban álljanak ismét a közönség elé.

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

magyarnemzet.hu

Egy influenszer már bánja, hogy elment David Pressman vacsorájára

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria