Létrehozva: 2020.06.11.

A járvány alatt is misére járt Szikora Róbert

A koronavírus-járvány alatt sem mulasztott szentmisét Szikora Róbert. A népszerű énekes szoros kapcsolatot ápol Istennel, a templomba járás az élete szerves részét képezi, ezen pedig a járványhelyzet sem változtathatott.

A koronavírus-járvány alatt is megtalálta a módját Szikora Róbert annak, hogy szentmisére mehessen. Az R-GO frontembere mindig nyíltan vállalta mély istenhitét, ami gyermekkorától kezdve az egész életét végigkísérte.

Róbert számára a szentmise fontos lelki töltekezés, ezért, ha teheti, évek óta mindennap ellátogat a templomba. Így volt ez a járványhelyzet idején, a korlátozások alatt is.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

„Gyakorlatilag ugyanúgy telt számomra az elmúlt három hónap, mint máskor, leszámítva, hogy a járvány miatt mi, előadóművészek nem léphettünk színpadra, fizikailag kénytelenek voltunk elszakadni szeretett közönségünktől. Emellett a barátaimmal sem találkozhattam személyesen, a feleségemmel kettesben töltöttük a napokat. Szentmisét azonban nem mulasztottam; voltak olyan templomok, ahol akkor is szentmise volt, amikor a civil ember azt hitte, nincs, mert nem lehetséges. Mégis, akadtak olyan papok, akik úgy vélekedtek, hogy mikor van szükségünk Istenre, ha nem most, ebben a rendkívüli helyzetben? A pap, akinek a miséjére jártam, azt mondta, pont most nem hagyhatja cserben a nyáját, és amíg ő házfőnök, a mise meg lesz tartva! Természetesen a hívekkel ügyeltünk a távolságtartásra, és az áldoztatáskor minden ember után lefertőtlenítette a kezét az atya. Kissé szürreális és szokatlan helyzet volt, de mégis lélekemelő” – mondta el a Ripost-nak Szikora Róbert, aki az elmúlt hetekben nem csak a lelkére, de a környezetére is különös gondot fordított.

„A feleségemmel ketten az egész házat átrendeztük!” – árulta el nevetve az énekes. „Semmi nem maradt a régi helyén, minden új helyre került. A rég őrizgetett, ám már nem használatos holmijainktól megszabadultunk, ami nagy lelki teher volt. Az elmúlt évtizedekben sok olyan tárgy gyűlt össze, amiktől nem volt szívünk megválni, most azonban erre is sort kerítettünk.”

Robi már nagyon szeretne visszatérni több százezer főt számláló, imádott közönségéhez, akikkel az elmúlt hónapokban az interneten tartotta a kapcsolatot.

„Az elmúlt hetekben a honlapomon elindítottam a Kincsesláda programot, aminek keretein belül kétnaponta sosem látott videofelvételekkel és dalokkal leptem meg a rajongóimat. Igazi kuriózumok ezek, külföldi fesztiválokról, évtizedekkel ezelőttről. Vannak köztük felénekelt, de soha nem publikált dalok, sőt, az édesapámmal közös egyetlen éneklésünket is közkinccsé tettem. A pályafutásom elmúlt ötvenkét éve során talán két hét volt a leghosszabb idő, míg nem léptem színpadra, az is évtizedekkel ezelőtt volt. Hiányzik a színpad, a közönségem, és az a leírhatatlan érzés, amikor nekik zenélhetek. Olyankor az embernek minden baja elmúlik, egyszerűen csodálatos érzés! Remélem, mihamarabb átélhetem ezt újra.”

Egy évet tolódik az Eucharisztikus Kongresszus A koronavírus a római katolikus egyház világméretű eseménysorozatát is felülírta, amit Magyarországon rendeztek volna meg ez év szeptemberében, és aminek az arca és hírnöke Szikora Róbert lett. A kongresszus a járvány miatt 2021 szeptemberében kerül megrendezésre, az énekes azonban cseppet sem szomorkodik, a helyzet jó oldalát nézi. „Talán nem is nagy baj az egyéves csúszás, hiszen így sokkal gazdagabb, értékesebb programokat lehet szervezni a kongresszusra. Több idő marad az előkészítésre, ami csak a javunkra válhat. Biztosan egy sikeres eseménysorozat elé nézünk” – fogalmazott az énekes.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját