Létrehozva: 2016.10.06.

A Korda házaspár érzelmes vallomása: már nem megyünk sehová

Sok pletyka kelt szárnyra a hazai sztárpár velencei luxusvillájának eladásával kapcsolatban. Most tiszta vizet öntöttek a pohárba: végleg visszatérnek budapesti villájukba.

Bár rengeteg gyönyörű emlék kötötte a Korda házaspárt velencei luxusházukhoz, nemrégiben mégis kénytelenek voltak túladni rajta. Azt gondolnánk, nehéz szívvel váltak meg tőle, ám nem ez a teljes igazság.

Túl kellett adni a házon. Ez is hozzátartozik ahhoz, hogy megőrizzük az egészségünket. Nagyon sok volt már nekünk a mindennapi ingázás.

"Nem vagyunk szomorúak, mert tudjuk, hogy most valaki más nagyon boldog vele. Õszintén szólva én igazán otthon mindig is itt, a villában éreztem magam, hiszen nagyon sokat güriztünk érte Gyurival. Együtt építettük fel huszonöt évvel ezelőtt, és tizenhét évig nem éltünk benne. Most végre újra hazatértünk” – kezdte a %RIPOST%-nak Balázs Klári.

Most ezt a kicsit huszonöt év után felújítjuk. Ez olyan, mint a generálozás: Gyuri bácsit is fel kell újítani, meg a házat is

– vágott közbe viccesen Korda György, akitől újfent Klárika vette át a szót. Bevallotta, miért nem volt nehéz elengedniük egykori otthonukat.

„Amikor megtudtuk, ki az illető, aki megkívánta a házunkat, nem esett nehezünkre túladni rajta.

Én már aznap éjjel elkezdtem csomagolni. Bevallom, nagyon menni akartam.

"Két hét alatt összecsomagoltunk: négyszáz négyzetméterből háromszázba jöttünk. Hát ez sem kicsi” – magyarázta Klárika, aki hozzátette, olyasvalaki vásárolta meg ingatlanukat, aki hónapokon keresztül kutatott utánuk.

„Egy üzletember hónapokon keresztül kereste a kapcsolatokat, hogy hogyan tud hozzánk eljutni. Õ mindenképpen a Velencei-tó partján szeretett volna házat venni. Már tévében látta különböző műsorokban, így kívülről-belülről ismerte a lakást. Végül pedig egy közös ismerős hozott össze minket. Nagyon szerettük a házat, de örülök, hogy olyasvalaki vette meg, aki megbecsüli. Ilyen például az egyik házunk, amit nyolc-kilenc évvel ezelőtt Kóbor János vett meg.”

Klárika nagyon boldog, hogy ismét budapesti villájukban élhetnek. Azt mondta, innen már esze ágában sincs továbbállni.

Innen indultunk és ide tértünk vissza. Innen már nem megyünk sehova, ez egészen biztos

– mondta Klárika, aki azt is elárulta: régen, amikor elköltöztek a villából, hónapokon keresztül minden egyes nap sírt, annyira nehezen tette túl magát rajta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott