Létrehozva: 2020.04.04.

A koronavírus miatt elmarad Jolly és Suzy válópere, évekig elhúzódhat

Mivel több mint egy éve szakított a mulatóssztárpár, Jolly és Suzy, mindketten készültek az áprilisi válóperi tárgyalásra, ami a járvány miatt elmarad.

Régóta nem élnek együtt, de papíron még házas Tarcsi Zoltán, azaz Jolly és Királyvári Zsuzsanna, azaz Suzy, így örömmel mentek volna a szigetszentmiklósi bíróságra, hiszen szeretnének már hivatalosan függetlenné válni. Jolly annál is inkább, hogy már boldog párkapcsolatban él új kedvesével, a 22 éves Szuperák Barbarával. Még jó ideig azonban nem mondhatja magát szabadnak: a koronavírus-járvány miatt korábban bevezetett rendkívüli ítélkezési szünet alatt elhalasztották a tárgyalást.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

„Már régen túl kéne lennünk a váláson! Január elején adtam be a keresetet, és nem értem, mi tartott annyi ideig, hogy csak április 14-re tűzték ki az első tárgyalást, ráadásul most az is elmarad„ – bosszankodott Jolly. „Egyre komolyabb a párkapcsolatom Barbarával, ezért zavar, hogy nem vagyok még elvált ember. Suzy időnként a fejemhez vágja, még ő a feleségem, ami hivatalosan igaz ugyan, de a gyakorlatban már több mint egy éve nem.”

Jolly állítja, szeretett volna peren kívül megegyezni nejével a vagyoni kérdésben, csakhogy Suzy az ajánlatánál többet akart. Suzynak ugyan nincsen új kapcsolata, de ő is szeretne túl lenni a váláson.

„Engem is zavar, hogy elmarad a válóper, persze megértem a helyzetet„ – árulta el Suzy a Blikknek.

„Sajnos nincs megállapodás a felek között. Noha ügyfelem a Tarcsi Zoltán ügyvédje által írásba foglalt vagyoni egyezséget minden további nélkül elfogadta, aláírta volna a megbeszélt időpontban, de egy nappal előtte a másik fél visszalépett. Reméljük, a tárgyalás elhalasztása most lehetővé teszi a megállapodást. Ha nem lesz egyezség, a vagyoni per évekig is elhúzódhat” – mondta dr. Pikali Petra, Suzy ügyvédje.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt