Létrehozva: 2021.06.10.

Durva, mit mondott az orvos a teljesen megvakult Agárdi Szilvinek

Agárdi Szilvi mindig is sokat adott a külsejére és ennek meg is van az eredménye.

Agárdi Szilvi nemrég a Ripost7-nek elmondta, bizony ő csak látó férfit akar.

Szilvi mindig nagyon csinos (Fotó: Instagram)

Az énekesnő szerencsés, hiszen a vágya már többször is teljesült, ráadásul jelenleg is látó szerelme van.

Kiderült azonban, hogy Szilvi az orvosától is azt a tanácsot kapta, hogy ha lehet, inkább látó embert válasszon, hiszen azzal megkönnyítheti az életét.

„Az orvosom az újságból tudta meg, hogy látó párom van. Azt mondta, nem is tudna mást elképzelni mellém, és bárhogy is alakul az életem, törekedjek arra, hogy mindig olyan férfi legyen velem, aki tud engem támogatni és kiegészítjük egymást. Nyilván úgy értette, hogy egy látássérült emberrel nem tudnánk egymást segíteni, mind a kettőnknek ugyanolyan korlátai lennének” – mondta a csinos énekesnő, aki sokat ad a külsejére is, így nem csoda, hogy focista párja egy pillanat alatt beleszeretett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

Hivatalos: Lázár János minisztériuma bejelentette, mikortól kapható az egynapos autópálya-matrica – ez a pontos dátum és ár

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott