Létrehozva: 2016.02.05.

Alaposan gúzsba kötötte sztárját a TV2

Tolvai Reninek bármennyire is nehezére esett, de három évig szõke hajat kellett viselnie. Ugyanis a fõnökei erre kötelezték.

A rajongókat eléggé megosztotta Tolvai Reni legújabb hajszíne, és sokan azt szeretnék, ha ismét szőke lenne, mint amikor megismertük. Ám erről fölösleges is álmodozniuk, ugyanis Renit anno a TV2-től kötelezték a világos hajkoronára, és egy cseppet sem élvezte a helyzetet.

A Megasztár alatt szőkére festették a hajamat, amit nehezen viseltem el. Úgy éreztem, az egyáltalán nem én vagyok, ugyanakkor szerződés kötött, hogy négy évig nem változtathatom meg a kinézetemet

- mondta az énekesnő a Best magazinnak.

Végül azonban csak három évig tartott a szigor. A sok festés és hidrogénezés teljesen tönkretette Reni haját, ezért kikönyörögte, hogy szakíthasson a szőke fürtökkel. Így végre önmaga lehetett.

A személyiségem is sokat változott az évek alatt, ami a ruhatáramon is látszik. Ha visszatekintek, azt kell mondjam, négy évvel ezelőtti önmagam egyáltalán nem tetszik ma már.

- idézte fel a Megasztár-győztes, hogyan talált rá saját egyéniségére.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Julian Nagelsmann tárgyal a Bayern Münchennel, napokon belül eldől a sorsa

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!