Létrehozva: 2018.08.27.

Alekosz ismét kiborított mindenkit, vérlázító bejegyzést tett közzé!

A médiasztár naponta borzolja a kedélyeket az újabb gondolataival, ám ezúttal sokak számára érzékeny témát érintett.

Ismét meglepő gondolatokat tett közzé Nagy Alekosz! Az egykori valóságshow-sztár ismét különös véleményével borzolja a kedélyeket, most arról beszélt, miért nem ártalmas, ha a kapcsolatban élő vagy házas férfiak szeretőt tartanak.

"Gyakorlott szexuálisként megállapítottam, hogy akibe beleszeretünk, azzal nem d*gunk. Akivel d*gunk, abba pedig nem szeretünk bele. A kettő ugyanis tökéletesen zárja ki egymást. Már a megnevezés is sértő lehet arra nézve, akit szeretünk. Tetszenek érteni a kedves tévénézők? Elmagyarázom. Életünk nagy szerelmével, akit óvunk - védelmezünk, akit tisztelünk, szeretünk és megbecsülünk, azért nem d*gunk, mert a d*gásban olyan elemek vannak, amelyek nem összeegyeztethetőek életünk szerelmének a megbecsülésével.

A különböző helyekre való behatolás erőszakos vágyát, nem éljük ki szerettünk gyönge, törékeny testén.

Nem alázzuk meg, nem hozzuk ezáltal alárendelt és kiszolgáltatott helyzetbe azt. A szeretővel tesszük meg mindazt, amit a nagyszerelmünkkel természetesen nem lehet.

"Ez nem hűtlenségi, hanem logisztikai kérdés! A szeretőnek igénye, vágya van a d*gásra. Megadjuk hát neki azt! Magunknak is. Nagy szerelmünket pedig olyan alázattal, olyan csodálattal, olyan imádattal szeretjük, óvjuk - védelmezzük, hogy a szentbiblia járjon csudájára az őszinte és tiszta szeretetnek" - fogalmazott Alekosz, akinek rajongói többsége ismét gyógykezelést javasol.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük