Létrehozva: 2018.02.01.

Apaságáról vallott Nagy Feró

Korábban éjszakai koncertek után iskolába vitte fiait, ma pedig unokája miatt siet haza Nagy Feró.

Rockzenészként évekig járta az éjszakát, a gyerekire és a családjára mégis mindig maradt ideje Nagy Ferónak. A zenész a %RIPOST%-nak elmondta, a fiait gyakran magával vitte a próbákra soha nem kellett nélkülözniük az apai törődést.

"Persze, hogy sokat foglalkoztam velük, hiszen a rockzenésznek leginkább csak a hétvégéi foglaltak. A hét első felében bőven jutott időm a gyerekekre, sokszor én vittem őket óvodába, majd az iskolába is. Délutánonként pedig nagyokat fociztunk a kertben. Szóval kivettem a részem a nevelésükből, de hozzáteszem, hogy a napi teendők oroszlánrészét a feleségem, Ági vállalta

– emlékezett vissza a zenész, aki soha nem tett különbséget Botond és Hunor között, mind két fiúval felejthetetlen élményeket élt át.

"Azt a nyári napot soha nem felejtem el, amikor meghívtak egy zenei táborba fellépni. Magammal vittem a kisebbik fiamat, Hunort, aki hatéves korában magától tanult meg dobolni. A táborba odaengedtem a dobosok közé. Aznap este amikor felléptünk, a banda tagjai szóltak a kölyöknek, szálljon be a nótába. Fantasztikus látvány volt a pöttömnyi emberke a nagydobok között. Úgy szólt a nóta mintha a dobosunk ült volna a hangszernél. Feleségemmel mindig nagyon szerettük, ha velünk vannak a gyerekek, soha nem akartuk leadni őket

– áradozott Feró, aki mostanában kis unokájáért a másfél éves Patrikért rajong.

"Ágival már nagyon vártuk, hogy legyen unokánk, ám soha nem tettük szóvá, hogy miért nincs.

Patrik világrajöttekor nem kellett megszoknom a gondolatot, azonnal éreztem, hogy én vagyok a nagyapja.

Arra nagyon odafigyelek, hogy ne gügyögjek neki, hanem értelmes emberkén kezeljem. Amikor a fiataloknak programjuk van Patrik nálunk alszik. Ilyenkor, ha éjszaka hazaérek nem fekszem le anélkül, hogy álmában meg nem puszilgatnám. Aztán reggel persze felébreszt, nincs tekintettel arra, hogy a nagypapa éjszaka dolgozott. Bevallom, már alig várom, hogy nagyobb legyen, és bevezessem a focizás rejtelmeibe

– mondta vidáman Nagy Feró, aki nem akar telhetetlennek tűnni, de a közeljövőben szeretne egy kislány unokát is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott