Létrehozva: 2021.12.01.

Árván maradt gyermekekért szólalt meg Mága Zoltán hegedűje

Megkezdte szokásos adventi jótékonysági koncert sorozatát a világhírű hegedűművész. Már most rengeteg ajándékot osztott ki.

Amerikából hazatérve advent első vasárnapján Kiskunlacházán tartott jótékonysági koncertet Mága Zoltán. A hegedű művész ezzel három olyan pici gyermeknek segített, akik a koronavírus miatt elveszítették az édesapjukat.

Ez azonban még nem volt elég a számára, ráadásként összefogva Budai Gyula országgyűlési képviselővel, a félárván maradt 2, 4 és 6 éves gyerekeknek az adománygyűjtésen felül is segítettek. Mindezt azért, hogy a továbbiakban is biztos jövő elé nézhessenek a kicsik.

Fotó: Mága Zoltán Facebook

A jeles eseménynek helyt adó templom egyébként zsúfolásig megtelt – derült ki Mága Zoltán Facebook-oldalán megosztott beszámolójából. Ugyanis nemcsak advent első vasárnapja volt, hanem a Hanuka első ünnepnapja is!

„A zsúfolásig megtelt katolikus templomban nemcsak az adventi koszorú első gyertyáját, hanem a nyolc napos zsidó ünnep első gyertya lángját is meggyújtottuk, bizonyítva, hogy a jóakaratú, Istenhívő emberek származástól és vallási felekezetüktől függetlenül békességben és szeretetben ünnepelnek. Szeretetkoncertünkön, amelyben sztárvendégként közreműködött Berkes Gabriella színész-énekes, egyházi és vallásos darabok, magyar és zsidó dalok hangzottak el, megtöltve a templomot és az emberek szívét és lelkét szeretettel” – írta szívhez szóló bejegyzésében a zenész.

Mága Zoltán a koncerten részt vett minden gyermek számára egy ajándékkal kedveskedett. Az egybegyűlteket pedig forró teával és pogácsával kínálta.

A jótékonysági rendezvény legidősebb résztvevőjét, egy 86 éves urat díszvendégként meghívta a 2022. január elsején a Papp László Budapest Sportarénában rendezendő Budapesti Újévi Koncertjére is!

De ezzel még nem minden, ugyanis jövő héten Baján tovább folytatódik az adventi jótékonysági koncertsorozata.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek