Létrehozva: 2016.10.11.

Átok ül Kozso hírhedt teaházán

Annyi szerencsétlenség sújtja a Zöld teknõs barlangját az utóbbi idõben, hogy talán el kellene gondolkodnia azon, érdemes-e folytatni a szélmalomharcot...

Azt régóta tudni lehet, hogy a Kozso nevével összeforrt teaház körül nincsenek rendben a dolgok, hiszen az egységnek helyet adó ház felé régóta igen nagy a tartozásuk. De az igazi botrányok csak idén nyáron törtek ki a Zöld teknős barlangja körül. Április végén az énekes egykori üzletvezetője pakolt ki, és közműlopással és szabálysértések garmadájával vádolta meg korábbi munkaadóját.

Ezekben a hetekben a rendőrség és az áramszolgáltató szakemberei egymásnak adták a kilincset, mire kiderült, hogy Kozso nem lopott áramot. Ezzel egy időben pedig kiderült, nem is rajta, hanem édesapján kell behajtani az üzlet tartozásait, mivel nem az Ámokfutók frontemberének nevén működött a teázó.

Később a teaház újranyitott, de a tulajdonos kilétét homály fedte. Ekkor lépett a képbe a Kozmixból ismert Hozsó, aki átvette az üzemeltetést, és még egy befektetőt is szerzett a helynek. Pár napja meg is tartották az impozáns nyitóbulit, ahol az „új tulajdonos” állította, minden tartozást kiegyenlítettek. Ez az állítása azonban hamisnak bizonyult. Kedden pedig éppen Hozsó posztolt egy videót, melyen látszik, ahogyan egy férfi kifosztja az üzletet… Erre mondják, hogy innen szép nyerni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban