Létrehozva: 2020.07.28.

Autóba hajtott az RTL Klub sztárja: Döbbenet, mit mondott a szemtanú

Parkolás közben ütközött neki az előtte várakozó autónak ÉNB Zsófi! Úgy tűnik, az eset több, mint egy sima koccanásos baleset. Olvasónk szerint az RTL sztárja furcsán viselkedett, a híresség azonban cáfolja, hogy ivott volna.

Az Erzsébet körúton sétált hazafelé a Ripost olvasója a szombat délutáni órákban, amikor egy csattanásra lett figyelmes a Madách Színház közelében. Egy autós tőle néhány méterre parkolás közben hajtott bele az előtte álló kocsiba. Többen meglepődötten vették észre, hogy az RTL egykori sztárja, ÉNB Zsófi, azaz Kovács Dóra ül a volán mögött. Olvasónk szerint a fiatal műsorvezető furcsán viselkedett, amelyből arra következtetett, hogy valamilyen befolyásoltság alatt állt.

„Éppen hazafelé tartottam, amikor meghallottam a csattanást. Aztán rövidesen megérkeztek a rendőrök is, csak akkor vettem észre, hogy az RTL-es Éjjel-nappal Budapest egykori sztárja ül a vétkes kocsiban. Furcsa állapotban volt, lehet, valamilyen szer hatása alatt állt, de persze az sem kizárt, hogy csak megijedt… Mindenesetre nem volt teljesen oké a viselkedése, mert a kocsiból nem akart eleinte kiszállni” – magyarázta olvasónk.

Fotó: Ripost

Természetesen megkerestük Dórát, aki szűkszavúan nyilatkozott kérdéseinkre. Érdeklődésünkre, hogy fogyasztott-e alkoholt a baleset idején, először válaszolt, majd ügyvédje javaslatára visszavonta a nyilatkozatát. Azt viszont elismerte, hogy ő okozta a balesetet.

„Parkolás közben nekikoccantam az előttem álló autónak. Az én autómon semmilyen sérülés nem történt. A másik autónak a hátsó lökhárítója tört össze. Az úriemberrel azonban mindent megbeszéltünk. Rendezni is fogom a kárát, amint felmérte a biztosító” – szögezte le Dóra.

Az Erzsébet körúton történt a baleset

A balesettel kapcsolatban megkérdeztük a rendőrséget is, akik szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelükben megerősítették az ütközés tényét és az is kiderült, hogy a sofőr alkoholt fogyasztott.

„Megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy az Ön által említett balesettel összefüggésben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenységi Irányítási Központjába érkezett bejelentés anyagi káros közlekedési balesetről 2020. július 25-én 17 óra 57 perckor miszerint Budapesten a VII. kerületben az Erzsébet körúton egy nő az általa vezetett autóval parkolás közben nekiütközött az ott parkoló másik autónak. Az ütközés következtében személy sérülés nem történt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit„-

Mint kiderült, Dóra alkoholt is fogyasztott, így bizonyára ugrott a jogsija is.

”Ismételt megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a rendőrök a helyszínen alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott, ezért a nőt mintavétel céljából előállították„ – írta megkeresésünkre a BRFK.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget