Létrehozva: 2020.07.03.

Babavállalás: Így készíti fel a testét Zimány Linda

A csinos jogász mindig szeret felkészült lenni, és előre gondolkodni a jövőt illetően.

Bár Zimány Linda erős derék-, és hátfájdalmai miatt kezdett pilatesre és jógára járni, időközben kiderült, hogy a kétfajta mozgásforma folyamatos gyakorlásával egyben egy jövőbeni fontos eseményre is felkészíti a testét.

Zimány Linda
Fotó: Sulyok László

„Nagyon jót tesznek a mélyizomzatnak. Azért mentem rá direkt erre a két mozgásformára, mert mondta is az orvos, hogy az egy dolog, hogy az ember edzeni jár, de a mélyizomzat erősítése nagyon fontos, főleg a nőknél. Hiszen, ha egyszer szeretne babát vállalni, fontos, hogy meglegyenek azok a tartóizmok, amikkel a gerincet védjük a terheléstől. Részben ezért is kezdtem el én is járni. Muszáj erősíteni, hogy a későbbiekben ne fájjon a gerincem” – mondta el a Ripost-nak a csinos jogász, aki hozzátette, számára a megelőzés a legfontosabb.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szavaztak a Liverpool-szurkolók, ennek nem fog örülni Szoboszlai Dominik

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

metropol.hu

„Lenyűgöző látni” – Magyar válogatott focistáról áradozott ellenfélként a Bundesliga-edző

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

mandiner.hu

Orbán Viktor felszólalt az Európai Parlamentben – mutatjuk a részleteket!

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 17.: a Halak döntést hoz, az Ikrek tisztáz egy félreértést

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

SZTÁRDZSÚSZ

„Nem akarom túlnőni Lacit” – Lukács Laci miatt nem akarta vállalni a Kincsvadászokat a Tankcsapda dobosa

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról