SZTÁRDZSÚSZ

A híres magyar stand up-os tippjei: Így mentheted meg a kapcsolatodat

Bálint Ferenc, a Showder Klub és a Dumaszínház humoristája könyvet írt a szerinte legszebb veszekedésekről a házasságban. „Úgy vélem, hogy utólag ezek a viták veszítenek az élükből, és felemlegetve akár még viccesek is lehetnek.” A 3 éve házas fiatalember még házasságmegmentő tippeket is adott!
  • Szerző: Ripost

Most jelent meg Bálint Ferenc a Boldogságtól ordítani – A 100 legszebb veszekedés a kezdetektől napjainkig című második könyve, amelyben a saját esküvője apropóján, a párkapcsolati konfliktusok természetét tanulmányozza. A humorista nagyrészt a koronavírusnak köszönhetően kezdett el írni, első műve a 2020-ban megjelent Felelős alkoholista – Túlélési tanácsok világjárvány esetére című kötete.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Facebook

„Az első könyvem azzal zárom, hogy egy ideig abbahagyom az ivást és az írást, és azt folytatom, amelyikre lesz igény. Az olvasóim úgy döntöttek, hogy inkább írjak„ – mesélte a Metropolnak Ferenc, akinek egy veszekedés közben ugrott be, hogy a következő könyvének témája akár a férj-feleség közti civódás is lehetne.

Míg a halál el nem választ minket

„A téma adta magát, hisz a járvány alatt mindenkit megviselt az összezártság, ráadásul én alapvetően egy konfliktus-kereső ember vagyok, aki néha csak a szórakozás kedvéért keresi a bajt. Elvégre mindegy, hogy másfél millió évvel ezelőtti, civódó ősemberek, jövőbeli űrkutatók vagy hétköznapi budapesti polgárok vagyunk, ugyanazokon a dolgokon kapunk össze” – magyarázta Bálint Ferenc.

„Egy perpatvar hevében nem mindig érzékeljük, hogy néha mennyire abszurd maga a konfliktus. Azt mondják, hogy a humor valójában csak tragédia plusz idő, szóval, ha elegendő idő telik el, akár még nevetni is tudunk a saját gyarlóságainkon.”

„Így nem a válásomról szól majd a harmadik könyvem”

A Dumaszínház és a Showder Klub humoristája azzal a gondolattal kezdte írni a könyvét, hogy továbbviszi ezt a hétköznapi, párkapcsolati adok-kapok helyzetet, és belesűríti az esküvője előtti 24 órába.

„Jó gondolatnak tűnt, kiírni magamból minden feszültséget, mielőtt még eljutnánk a boldogító igenig. Ez hosszútávon is jobb lesz, így talán elkerülhető, hogy a harmadik könyvem a válásról szóljon„ – fogalmazott nevetve a humorista.

„Képtelen vagyok rá, hogy megírjak egy komoly könyvet”

„Most egy darabig nem szeretnék írni, bár a múltkor is ezt mondtam. Az az igazság, hogy adrenalin-függő vagyok, így jobban élvezem a gyors lefolyású dolgokat. A könyvnél fokozatosan kapok visszajelzést, míg a színpadon vagy nevetnek, vagy nem, ott minden instant módon történik” – mondta Ferenc, aki ha ír, ha beszél, hű marad magához. „Képtelen vagyok arra, hogy komoly könyvet írjak. Ennyi év stand up után mindenhol a viccet keresem!”

1 + 1 házasság megmentő tipp

A szerző elárulta a hosszú házasság két legfőbb titkát:

1. „Az elmúlt három év házasság alatt megtanultam egy nagyon fontos szabályt: Mindig a nőknek van igazuk, és a férfi minél hamarabb belátja ezt, annál jobb.”

2. „A mi esetünk a tökéletes példa arra, hogy nem szabad elkapkodni a dolgokat. Én 10 év után kértem meg a párom kezét, szóval volt mit átgondolni. Aztán 2 év után volt az esküvő és kellett még 3 év, hogy írjak róla egy könyvet.„

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?