Létrehozva: 2016.06.24.

Banditák fogságába esett, Puskás neve mentette meg!

A magyar extrém túrázónak három bûnözõ állta útját Bolíviában. Nem hiszed el, hogyan menekült meg!

Kovács László a legutóbbi expedícióján minden külső segítség nélkül, a Bolíviában található Salar De Uyunin kelt állt, amely a világ legmagasabban fekvő és legnagyobb sósivataga. Nappal 35 fokkal, éjjel pedig volt, hogy -10 fokkal kellett megküzdenie. A szélsőséges időjárás miatt pedig több sérülést is szenvedett.

"Az UV sugárzás miatt szétégett az arcom, bevarasodott az orrom, és szétrepedt a szám, majd begyulladt. Evésnél voltak ezzel többnyire gondok, amikor feltépődtek a sebek és vérzett. Ezek után muszáj voltam símaszkot felvenni, és hosszú ruhában járni, hogy megvédjem a bőrömet.” – kezdte Kovács László a %RIPOST%-nak.

Történhetett volna bármi, akkor sem adta volna fel. Szerinte minden fejben dől el.

"Az utaknak van egy olyan nagy tanítása, hogy az adott körülményt elfogadod úgy, ahogy van. Ha felhúzod magad, attól nem lesz jobb a helyzet. El kell fogadni, és kész. Túl lépünk, és jöhet a B terv." - folytatta Laci, aki azt is elárulta, hogy habár a hallottak alapján felkészült a kinti veszélyekre, nem gondolta volna, hogy szembesülnie is kell majd vele.

Még több képért kattints a fotóra!

"Az út során volt egy olyan incidens, amikor három spanyol nyelven beszélő bolíviai figura odalépett hozzám. Nagyon becsapós az egészben, hogy símaszkban járnak az emberek, és még az autóban sem veszik le. Mint az emberrablók, körülbelül úgy jelennek meg előtted. Kérdezték, hogy honnan jövök. Aztán elmondtam, hogy magyar vagyok, de ez is elég kétes volt, hogy jó pont-e vagy sem. Ugye La Pazban utálják a magyarokat, mert az ottani stadion kijelzőjét még magyarok csinálták, és az azóta rossz. Õk pedig imádják a focit. Szóval kérdezgettek, méregettek és hát egyáltalán nem tűntek jó arcoknak."

Majd mikor megmondtam, hogy magyar vagyok, valahogy szóba került Puskás neve is. Tanakodtak, majd elmentek. Azt is mondhatnám, hogy Puskás mentett meg.

– emlékezett vissza a túlélő, akinek rengeteg terve van a jövőre nézve.

"Még nem tettem le a voksomat egyik úti cél mellett sem.  Arra a helyszínre megyek majd, amelyik először szólítja meg a szívemet."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krokodilok a parton, a víz tele van cápával - a világ legveszélyesebb tengerpartjai

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

travelo.hu

Pár nap, és újra kinyit Róma ingyen látogatható, mesés rózsakertje

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni