Létrehozva: 2020.09.01.

Baracskay Angéla: A Love Bistronak köszönhetem, hogy újra foglalkozom magammal

Másfél éven keresztül csakis az anyaságra koncentrált Baracskay Angéla. A Love Bistro háziasszonya hirtelen került vissza a televíziós pörgésbe, ám nagyon élvezte a feladatot. A műsor ráadásul rádöbbentette arra, hogy lehet egyszerre jó anya és önálló entitás is.

Szerző Elekes Judit

A Love Bistroban övé a 'jó zsaru' szerepe. Nem azért, mert ez lenne a feladata, hanem mert ő tényleg ilyen: Baracskay Angéla a pozitív kritikákban hisz, távol áll a természetétől, hogy földbe döngöljön embereket. Inkább segített, tanácsot adott, és akár lelki támaszt is nyújtott a forgatási napok végén a versenyzőknek.

A Love Bistro háziasszonya a magánéletben egy másfél éves kislányt nevel, a műsornak köszönhetően azonban újra visszatért abba a pezsgésbe, amit mindig is imádott.

„Egészen spontán kerültem be a műsorba. Rubin Kristóf, a Love Bistro producerének cége keresett meg, neki köszönhetem a lehetőséget, mert bizalmat adott. A casting után pár napra már a forgatáson találtam magam. Gyors volt a váltás, hirtelen emberek közt voltam, de személyesen ő tanított és segített. Iszonyatosan élveztem ezt a pörgést, főleg, mert az utóbbi másfél évben ez teljesen kimaradt az életemből: Babettet, a kislányomat neveltem, és száz százalékig csak az anyai teendőimre koncentráltam” – mondta el a Ripost-nak a neves cukrászséf.

Angéla másfél évvel ezelőtt adott életet első gyermekének, Babinak. Azóta teljes egészében lekötötte őt az anyaság, olyannyira, hogy helytelennek érezte volna, ha a saját kedvteléseivel is foglalkozik.

„A forgatási szünetekben rendszeresen SMS-eztem az édesanyámmal, hogy megtudjam, hogy van a kislányom. Eleinte rettenetesen izgultam, hogyan viseli majd, hogy napközben nem vagyok ott mellette, de végül beigazolódott, ami ilyenkor általában szokott: fel sem tűnt neki a hiányom, hihetetlenül jól érezte magát, amíg dolgoztam” – árulta el Angéla, akinek így sokkal könnyebb volt a saját feladatára koncentrálnia.

Fotó: TV2

A forgatási napok pedig bebizonyították számára, hogy amellett, hogy édesanya, nyugodtan szakíthat időt magára is.

„Gyakorlatilag a műsornak köszönhetem, hogy újra foglalkozom saját magammal. Amióta a kislányom megszületett, csak vele törődtem. A Love Bistro forgatása óta rájöttem, hogy a gyermekemnek is sokkal jobb, ha egy boldog, kiegyensúlyozott, élményeket átélő anya van mellette. Éppen ezért most már bűntudat nélkül utazom el egy napra a barátnőmhöz vidékre, vagy csinálok más programot magamnak. Ezek után mindig feltöltődöm, és Babival is sokkal minőségibbek a mindennapjaink” – fogalmazott Angéla.

Megszerette a versenyzőket Angéla a forgatás alatt reggeltől estig együtt volt a versenyzőkkel, ez az intenzív időszak pedig nem múlt el nyomtalanul. „Ha kellett és kérték, a forgatási szünetekben lelkiztem a versenyzőkkel. Úgy vettem észre, hogy nyitottak voltak az észrevételeimre, és saját magához képest mindenki sokat fejlődött. Tücsiékről például kiderült, hogy a közelemben élnek, azóta a hasonló korú gyermekeinket is összeeresztettük. Egyedül nevelem a kislányomat, a párok közti összhangot elnézve pedig megfogalmazódott bennem, hogy talán leszek még én is szerelmes ebben az életben” – vallotta be Angéla.

 

Szerző Elekes Judit

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget