Létrehozva: 2017.03.10.

Baukó Éva kitálalt, súlyos vádak Alekosz ellen

Az nem újdonság, hogy Baukó Éva és Nagy Alekosz néha összerúgják a port, de most úgy tûnik, sokkal nagyobb a baj.

Alekosz Facebook-oldalán tette közzé véleményét, szerinte Éva egynapi gázsiért, 50 ezer forintért eladta a barátságukat, miután egy epizód erejéig nélküle forgatna a TV2 műsorában. Éva ezt másként látja. Szerinte egykori barátja csak félti a pozícióját, ezért szidja.

"Együtt forgattunk volna Alekosszal, de lemondták a forgatási helyszínt, így változott a terv. Az Édes Élet stábja úgy gondolta, most, hogy két év után lett egy párom, jó lenne, ha ő is szerepelne velünk a műsorban. "

Erről értesítették Alekot is, én is felhívtam, de nem volt hajlandó a megváltozott helyzetet elfogadni és közölte, hogy nem vesz részt a forgatáson

– osztotta meg az ügy részleteit Éva, majd folytatta.

"Később felhívott, hogy megtudja, én vállalom-e nélküle a forgatást. A válaszom igen volt, hiszen nincs abban semmi különös, hogy mellékszereplők is vannak a műsorban"

– értetlenkedett a szőkeség, aki kikéri magának, hogy egykori villatársa nyilvánosan turkál a pénztárcájában.

"Nem értem, hogyan merte közszemlére tenni a gázsimat, ilyesmiről nem beszélünk, és a szerződésünk is kiköti ezt. Amúgy azt hiszem, hogy Alek féltékeny rám, vagy csak birtokolni akar. Alekosz gőgös, önfejű és önimádó” – zárta Baukó Éva.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról

SZTÁRDZSÚSZ

Emlékszel még? Így nézett ki a fiatal Kiszel Tünde, most Bodrogi Gyulát ünnepli