Létrehozva: 2015.11.28.

Baukó Éva megmutatta, hogyan ne viselkedj egy állásinterjún

Az Édes Élet sztárja szívesen vállalna rendes munkát, ám elsõ próbálkozásával maximum az évszázad legrosszabb álláskeresõje címet nyerné el.

Baukó Éva rengeteg szabadidejére és a benne felgyülemlett energiára hivatkozva álláskeresésbe kezdett, az Édes Életben pedig mi is figyelemmel követhettük első állásinterjúját.

A ValóVilág 4 törtetője pedig valóban mindent megtett a sikerért, hiszen a meghallgatásra miniszoknyában és kipakolt mellekkel érkezett. Sőt, még hazugságokat is kitalált annak érdekében, hogy jobb színben tüntesse fel magát.

A kamuzás hozzá tartozik a lételememhez.

Vannak szituációk, amikor füllenteni szoktam, de szerintem ez nem baj" - árulta el az önimádó Éva, akinek láthatóan semmi köze nem volt a meghirdetett munkához. A pénzügyi világban ugyanis teljesen tapasztalatlan, ennek ellenére a kínai válságról kifejtette egyedi véleményét.

A kínaiak a világelsők a világon. Nem is Amerika.

Nem is volt náluk semmilyen válság, csak megbundázták, hogy még jobban vegyük a termékeiket" - sokkolta szavaival a cégvezetőt a valóságshow-szereplő, aki végül flörtöléssel próbálta kihúzni magát a kínos szituációból.

Annyira helyes volt a srác, aki felvételiztetett, hogy megpróbáltam cicázni vele.

Egy kicsit flörtöltem vele" - mondta el a reality-sztár, aki az interjú után belátta, hogy egyáltalán nem neki való ez az állás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elkezdődött: összecsaptak Ukrajnában a franciák az oroszokkal

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

metropol.hu

Kész rejtély: elloptak egy Boeing repülőt, nyomtalanul eltűnt a gép és a két tolvaj is

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

hirtv.hu

Szentkirályi Alexandra: Bővült a Gyurcsány család + videó

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Tényleg a hunoktól származunk? - megszólal a Magyarságkutató Intézet

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról

SZTÁRDZSÚSZ

Emlékszel még? Így nézett ki a fiatal Kiszel Tünde, most Bodrogi Gyulát ünnepli