Létrehozva: 2015.11.11.

Baukó Éva nem provokálni akar a melleivel, csak imádja magát

Évek óta a botrányaitól hangos a sajtó, és most ismét visszatért a képernyõre Baukó Éva, aki az Édes Életben mutatja meg mindennapjait egykori villatársával, Nagy Alekosszal. Éva elárulta a Ripostnak, hogy mi a célja a szexi fotóinak, és azt is, hogy miért ragaszkodik ennyire a szerepléshez.

Láthattuk már bezárva, a családja körében és a dzsungelben is Baukó Évát. Az egykori botrányhősnő most az Édes életben tért vissza képernyőkre Nagy Alekosszal karöltve, akivel közös villaéletük közel sem volt zökkenőmentes. Most viszont úgy tűnik, hogy nagyon nagy az összhang köztük. A páros viszonya azért is érdekes, mert anno a görög szívtipró megpróbálta meghódítani a szőke villalakót.  

Én jobban élvezem vele most a munkát, mint a ValóVilág alatt. Sokkal jobban megszerettem és megismertem a villa óta. Mostanában már olyan dolgokat is elmond magáról, amiket eddig nem tudtam

- kezdte a %RIPOST%-nak Éva.

Éva pár hónappal ezelőtt még arról mesélt, hogy a média hanyagolja, és azért nem alkalmazzák, mert más elbírálást kap, mint társai. Pedig akár szerkesztőként, a háttérben is dolgozna. Most viszont boldog, hisz újra visszatért a képernyőkre.

Ezt nekem találták ki: én szerepeltem a legtöbbet a hazai valóságshow-kban. A ValóVilág előtt volt a Bár, aztán a dzsungel és az Élet showja. Ismerőseim és a munkatársaim imádják a párosunkat a műsorban. Ez azért van, mert mi mindig magunkat adjuk, a poénkodásra megyünk rá.

Plasztikai műtéteit sosem titkolta, sőt előszeretettel mutogatja méretes melleit Éva, amit a bulvársajtó számtalan alkalommal fel is kapott. A botrányhősnő azt mondja, hogy ő egyszerűen imádja magát, és azért mutogatja országvilágnak a testét.

Nagyon sok ismert embernek van szilikon melle, róluk is cikkeznek. Ezeken az anyagokon én csak röhögök. Nem provokálásból csinálom, ha jól nézek ki, akkor azt posztolom, ahogy más is. Csak nálam azonnal cikk lesz belőle. Egyénként sokkal durvább csöcsös képeket posztolnak mások, csak azt nem kapják fel.

Éva azt is elárulta, hogy rengeteg dolgozik mostanában, de azért arra mindig szakít időt, hogy visszanézze a szerepléseit. Egyszerűen imádja magát nézni, csak azt sajnálja, hogy nem elég hosszúak az adások. Mert akkor még többet szórakozhatna Alekosszal közös mutatványain.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

vg.hu

Indulhat az OTP osztalékrakétája, duplázódhat a visszaosztás

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

hirtv.hu

Vezércikk: Rácáfolt Karácsonyra a hídpénzbotrányról szóló Kehi-jelentés + videó

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

SZTÁRDZSÚSZ

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock