Létrehozva: 2021.05.17.

Levideózták: Így reagált Berki Krisztián, hogy újra kislánya lesz

Berki Krisztián rövidesen kétszeres apuka lesz, ugyanis felesége, Mazsi babát vár. Nemrég kiderült a pici neme is. Hogyan reagált minderre az izomceleb? Mutatjuk a videót!

Hosszú próbálkozás után végül boldogan jelentette be Berki Krisztián és felesége, Mazsi még április közepén, hogy első közös gyermeküket várják. Időközben azt is elárulták, hogy egy kislány érkezik a családba.

Berkiéknek kislánya lesz (Fotó: Ripost)

A szerelmesek a pici nemét egy babaváró bulin tudták meg, a vissza nem térő pillanatról pedig felvétel is készült. Ezt most a páros posztolta a YouTube-ra, így végre megnézhetjük, hogy az izomceleb hogyan is reagált a hírre, miszerint Nati után ismét kislánya születik majd.

„Lányod lesz, kicsim” – nevette ki a férjét Mazsi.

„Nem tudok fiút csinálni” – válaszolta mosolyogva Krisztián. „Gyerekek, én annyira biztos még semmiben nem voltam, minthogy fiú lesz. Innentől kezdve nem is tudom, hogy hallgatok-e saját magamra bármiben is” – tette még hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya