Létrehozva: 2021.07.13.

Berki Krisztiánt felesége szöktette ki a bíróságról

Hétfőn véget ért a bizonyítási eljárás Berki Krisztián közúti veszélyeztetés miatt folyó ügyében. A hivatalos védője mellett jelen volt a védangyala is, Mazsi, aki nemcsak tanúskodott mellette, hanem az „eltűnését„ is megszervezte.

Hétköznapi nyelven szólva büntetőfékezés miatt kellett újra bíróság elé állnia tegnap Berki Krisztiánnak. Az egykori Fradi-vezér szemmel láthatóan rendkívül feszülten érkezett a II-III. kerületi bíróságra, és mindvégig feltűnően izgatott, olykor ingerült volt.

Fotó: Bors

Berki tagadta a vádat, kijelentette, hogy nem vészfékezett a busz előtt, csak lassított. A tanúként meghallgatott utasok vallomása nem ezt a verziót támasztotta alá, ám ekkor szólította a bíró a teremben nyugodtan várakozó Mazsit, aki a tanúvallomása alatt sem vesztette el higgadtságát, és minden szavával férje állítását igazolta.

Fotó: Bors

Ezzel azonban korántsem ért véget a csinos vállalkozó szerepe: a helyére ülve serényen nyomkodta mobiltelefonja gombjait. Mint a Bors munkatársa észrevette, Berkivel folytatott titkos üzenetváltást. Gyereke apjával, aki eközben a szabadságáért küzdött, a tárgyalás tétje ugyanis nem kicsi: ha a bíróság bűnösnek találja, az egykori focikapus akár két évre is börtönbe kerülhet.

Fotó: Bors

A kismama csak a tárgyalás vége felé tűnt el, és mint kiderült, akkor sem véletlenül: ekkor készíthette elő férje „menekülőútját”. A kigyúrt celeb ugyanis nem tudhatta, mi vár rá a bíróság falain kívül, ezért úgy döntött, a kíváncsiskodó szemek elől elrejtőzve, egy mellékutcára nyíló kijáraton hagyja el az épületet. Ebben a csöndes utcácskában várt férjére Mazsi egy fehér Skoda volánja mögött. Berki bepattant az autóba, és azonnal elhagyták a helyszínt, kijátszva a rájuk várakozó riportereket.

Fotó: Bors

Vészfékezés

Berki Krisztián a vádirat szerint 2018 márciusában a KRESZ több előírását is megszegve vezetett egy személygépkocsit, amelynek sebességét – egy autóbusz megelőzését követően – forgalmi ok által nem indokoltan hirtelen lecsökkentette. Az autóbusz vezetője a késedelem nélkül megkezdett lassítás és vészfékezés ellenére sem tudta elkerülni a személygépkocsival való ütközést. A szándékos veszélyhelyzet-okozás miatt történt ütközés következtében az autóbuszban több mint 2,5 millió, míg a gépkocsiban több mint 14 millió forint anyagi kár keletkezett. Az ügyészség közúti veszélyeztetés, valamint jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás bűntettével vádolja Berki, két év hat hónap végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Kétszeri halasztás, és a június 4-i tárgyalás után tegnap a bíróságon a bizonyítási eljárás során minden érintett újra vallomást tett, ezt követően a bíró szembesítette őket a még 2018-ban a rendőrségnek tett írásos vallomásukkal. Várhatóan ma ítélet születik az ügyben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

mandiner.hu

Poénosan akart visszavágni Karácsony Gergely, így sikerült (VIDEÓ)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek