Létrehozva: 2022.01.21.

Cici-dilemma: Segítséget kér Berki Mazsi

Berki Mazsi elkövetett egy kisebb hibát és most nem tudja, mit tegyen.

Szerző Angie

Berki Mazsi nemrég lett édesanya, így még nem mondhatja mindenben rutinosnak magát. Ki gondolná, hogy egy kisbaba például nem szopizik mind a két ciciből ugyanúgy.

Fotó: Instagram

Bizony, ez történt Berki Mazsival, akinek a kislánya nem hajlandó anyukája bal cicijéből szopizni, ez pedig most nagy dilemmát okoz.

Az anyuka Instagram-oldalán számolt be a nehézségéről és segítséget is kért a követőktől.

„Úgy néz ki, a kislányomnak a jobb cicim vált be. Biztosan valahol én rontottam el… és azt hiszem tudom is, hogy hol… Anyának sokszor kényelmesebb volt és jobban kézre esett erről az oldalról etetni, aztán most ennek ,,iszom” a levét… Emma nem akarja elfogadni a bal cicim… Bizony, az az oldal nem olyan telt és a bimbó is teljesen más, mint a másik oldalon. Többféleképpen megpróbáltam már ,,becsapni”, ezzel azt értem el, hogy a bal cicimben is van még szerencsére bőségesen tejcsi, amit most le fogok fejni, hogy ne vesszen kárba és majd ha egyszer előkerül a cumisüveg vagy jön a hozzátáplálás, akkor majd jó lesz. Vannak anyukák, akik hasonlóképpen járnak, jártak?”

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Berki Renáta (@berkimazsi) által megosztott bejegyzés

Szerző Angie

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét