Létrehozva: 2016.01.12.

Betiltott punkzenekarból indult a magyar színész

Különleges életutat tudhat maga mögött Röhrig Géza színész, aki egy csapásra vált világhírûvé a Saul fia címû film Golden Globe-gyõzelmével.

Röhrig Géza színész neve a Saul fia című filmben nyújtott alakítása után vált közismertté. A Golden Globe-bal jutalmazott film főszereplője nem mindennapi életutat tudhat maga mögött. 

A színész nehéz gyerekkora hozzájárulhatott ahhoz, hogy magának való férfivá váljon. Korán elvesztette szüleit, így állami gondozásba került, majd örökbe fogadták. Élete ekkor sem lett felhőtlen. Nehéz személyisége miatt kirúgták az iskolából, de ez inkább lendületet adott neki.  

Mikor aztán kirúgtak a gimnáziumból, és így a kollégiumból is, ahol laktam, már nagyon bizsergett, hogy kéne csinálni egy bandát

- mesélte a Magyar Narancsnak.

Punkzenekat alapított, amit, véleménye szerint, nehezen tudtak befogadni az emberek. Viselkedésük miatt rengeteg botrány övezte a munkásságukat. A bandát végül a hatalom tiltotta be.

Majdnem minden koncertünkről lecsapták az áramot, mentőautó állt az épület előtt. Egy idő múlva aztán valahogy kikoptam ebből. Akkor vettek föl az egyetemre is.

Megkezdte tanulmányait az ELTE bölcsészkarán, magyar-lengyel szakon, majd fél évig Varsóban tanult. A Lengyelországban eltöltött idő még inkább megerősítette hitében. Izraelbe utazott, hogy jobban megismerje vallását és önmagát is. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, akivel Amerikában próbáltak szerencsét.

Egy kisebb írói kitérő után, a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakára felvételizett sikerrel.  Mellette rabbinak is tanult egy ideig, de felesége kérésére nem ez lett a hivatása. Géza maradt a filmes szakmánál, ahol a Saul fiával sikerült letennie a névjegyét.

Röhrig jelenleg a világon az egyik legünnepeltebb magyar színész. Az általa bejárt utat egyik régi ismerőse Facebook-bejegyzése írja le a legpontosabban és leglátványosabban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott