Létrehozva: 2018.02.20.

Bevallotta, elhagyta feleségét a népszerű magyar énekes

Bár Rácz Béla két éve másodszorra is feleségül vette kislánya édesanyját, Adrit, házasságuk mostanra végleg zátonyra futott.

Rácz Béla, azaz Young G már el is költözött otthonról, és azt is bevallotta, hogy egy másik nő oldalán talált rá a szerelem. Minderről ő maga számolt be az Instagram-oldalán.

"Egy ideje a feleségemmel megromlott a kapcsolatunk. Leírhatnám, hogy én miben és ő miben volt a hibás, és mire nem figyeltünk oda, de ez már úgy érzem, nem számít" - írta Béci, aki hozzátette, ugyan már egy ideje nem él otthon, de nagyon megviselik a történtek. Közös kislányuknak pedig mindent megad a továbbiakban is, hiszen nem szeretné, hogy Napsugár bármiben is hiányt szenvedjen.

"Mindent próbálunk normálisan csinálni, úgy, hogy ne sérüljön a gyermekünk" - írta Béci, aki nem titkolózik tovább, bevallotta, hogy újra szerelmes. De arra kér mindenkit, ne ítéljék el emiatt.

 

YOUNG G Beci (@yg26beci) által megosztott bejegyzés,

Beleszerettem egy másik lányba, akivel együtt vagyok. Nem fedem fel a lány kilétét, de már nem szeretnék bujkálni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt