Létrehozva: 2021.10.15.

Bódi Csabi drámai vallomása: Drogozás miatt veszítette el két családtagját

Újra tele vannak a diszkók, Bódi Csabi és immáron fia is járják a klubokat, hogy az elmúlt másfél év után ismét szórakoztathassák a közönséget. Bár sok minden változott a vírus óta, úgy tűnik, valami nem. Csabit nemrég kokainnal kínálták az öltözőjében.

Szerző Ripost

Újra zakatol a szekér Bódi Csabinál azóta, hogy véget értek a koronavírus miatti korlátozások, így az énekes mindennapjaiba ismét visszaköltözött az éjszakai életmód. Azonban sajnálattal látja a bulijukon, mennyi fiatal nyúl a drogokhoz, hogy önfeledten bulizzon. Nemrég őt is megkínálták kokainnal.

Fotó: Knap Zoltán / Bors

„Soha nem ittam, és máig nem is iszom alkoholt, illetve tudatmódosító szerekkel sem élek. Egyrészt ennek köszönhetem, hogy felépült az otthonunk, másrészt pedig nem vagyok a saját magam ellensége. Rengeteget vezetek, soha nem tenném kockára a saját életemet, és persze másokét sem„ – kezdte a Borsnak az énekes, akit rettenetesen dühít, amikor valaki ittasan vagy bedrogozva ül a kormány mögé.

„Az asztalon cigaretta és csík kokain”

Csabi a Borsnak elmondta, hogy az alkoholt utálja, a drogokat pedig egyenesen gyűlöli. Nem ítélkezik a használók felett, mivel mindenki úgy éli az életét, ahogy jónak látja, de pontosan tudja, hová vezet, ha valaki rendszeresen tudatmódosítókkal él. Sajnálatára az utóbbi időben is volt arra példa, hogy közelebbi kapcsolatba került a drogokkal, ugyanis az egyik fellépés alkalmával a helyszínre érkezve megdöbbentő látvány fogadta őt.

„Beléptem az öltözőbe, és olyan látvány tárult a szemem elé, amilyet a filmekben lehet látni: az asztalon cigarettásdobozok és alkoholosüvegek sorakoztak, az egyik együttes tagja pedig épp kihúzott egy csík kokaint” – mesélte az énekes, aki ezután másik öltözőt kért, mert nem volt hajlandó egy légtérben tartózkodni velük.

Hogy miért lett ennyire dühös, azt egy megrázó esettel magyarázta, ugyanis sajnos testközelből nézte végig, hogy a kemény drogok hogyan tesznek tönkre egy életet.

Fotó: Facebook

„Sajnos a családban is volt rá példa, hogy valaki függővé vált. Ez egy nagyon érzékeny téma, ezért nem szeretnék részletekbe menően beszélni róla. Annyit elmondhatok, hogy több haláleset történt, két családtagomat is beszippantotta, teljesen tönkretette az életüket, és néhány évvel ezelőtt sajnos mindkettejüket elveszítettük” – mondta szomorúan Csabi, aki számára nagyon fájdalmas visszaemlékezni a veszteségekre, így azt sem szerette volna elárulni, milyen harcot vívtak azért, hogy megmentsék a rokonaikat. Hogy ez ne ismétlődhessen meg, már idejekorán felkészítette a gyermekeit az ezzel járó veszélyekre.

Nem titkolózott a fiai előtt

Az énekesnek két fia van, fontosnak tartotta, hogy az ifjabbik Csabi és Romeo is tisztában legyen a drogfogyasztás veszélyeivel.

„Leültünk velük, és nyíltan beszéltünk, elmondtuk nekik, hogy miért nem jó a drog. Mivel a távolabbi családban történt eseteket hoztuk fel, illetve a sztárvilágból is tudtunk olyan példákat felhozni, akik ígéretes jövő előtt álltak, de a drog miatt tönkrement az életük” – mondta a családapa, aki mindent megtenne azért, hogy elvegye a gyermekei kedvét a kísérletezéstől.

A legnagyobb büntetés

Mivel nagyobbik fia a nyomdokaiba lépett, szeretné megvédeni a gyermekeit az efféle veszélyektől. Persze nem felügyelheti minden lépésüket, ezért meglepő ultimátumot adott nekik.

„Megmondtam a fiaimnak, hogy amennyiben használni fogják ezeket a szereket, akkor ki lesznek tagadva a családból, és magukra vessenek. Mert aki egyszer hozzányúl a drogokhoz, az soha többé nem tudja majd letenni„ – mondta határozottan Csabi.

Kiközösítik, ha nemet mond

Nem titok, hogy a sztárvilágban sokan élnek tudatmódosító szerekkel, és nem ritka, hogy a koncertek alkalmával is használják a fellépők. „Megesik, hogy megkínálnak, és egyenesen ciki azt mondani, hogy nem élek vele, mert azt érzem, hogy kinéznek a társaságból” – mondta Csabi, aki kíváncsi lenne, hogy a művészvilágból hányan vállalnának be egy drogtesztet, a Bódi-család viszont minden további nélkül igent mondana.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mit tegyünk, ha őzgidával találkozunk a természetben?

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek