Létrehozva: 2019.10.10.

Borzasztó tragédia: Meghalt Csuja Imre fia

Újabb tragédia rázta meg Csuja Imrét és családját. Egy budapesti erdőben holtan találták a kisebbik fiát. A rendőrségi vizsgálat jelenleg is tart.

A Ripost információi szerint tragikus körülmények között életét vesztette Csuja Imre kisebbik fia. A tragédiára egy budapesti külső kerületi erdőben derült fény. Ott történt a haláleset. A rendőrségi vizsgálat ezekben a percekben is zajlik.

Mint ismeretes, a művész első gyermekét korábban hasonlóan tragikus körülmények között vesztette el.

A család megkeresésünkre közölte, hogy az ügyben – érthető okokból – teljes hírzárlatot tartanak és a média megértését kérik. Csütörtök délután közleményt adtak ki:

„Tisztelettel kérjük a sajtó képviselőit, hogy legyenek tekintettel a szerettünk elvesztésében érzett gyászara. Amint úgy érezzük, hogy nyilatkozni kívánunk a tragédia kapcsán, azt a megfelelő fórumokon jelezni fogjuk.

Reméljük, kérésünk meghallgatásra talál ezekben a szomorú órákban.

Megértésükben bízva,

A család”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egészen elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

hirtv.hu

Bajnai Gordon elhíresült cége áll Magyar Péter mögött

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!