SZTÁRDZSÚSZ

Botrány, a család engedélye nélkül adtak ki könyvet Gesztesi Károlyról

Az 56 éves korában elhunyt színészről készült kötet egyáltalán nem olyan minőségű, mint az a sztár emlékéhez illene.
  • Szerző: Ripost

Január 9-én temették el, és három héttel a végső búcsú után már a boltokban van a Gesztesi Károlyról szóló, megkérdőjelezhető minőségű könyv. Készültéről még a családja sem tudott.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Ripost/ Markovics Gábor

Gesztesi Károly január 4-én, 56 éves korában hunyt el, szerettei öt nappal később kísérték utolsó útjára. Bő három héttel ké­sőbb pedig már megírva, megszerkesztve és kinyomtatva meg is jelent róla egy igen vitatható minőségű könyv. Az Egy élet ezer színe – Gesztesi című kiadvány 190 oldalon sorolja a színész érdemeit, korábbi televíziós és újságoknak adott interjúkból válogatva, részleteket kiragadva, pontos forrásmegjelölés nélkül. Az idézett szövegek között fellelhető sok olyan is, amit a színész a Borsnak mondott el.

A könyv és a szerzője egy iskolás szókészletét és fogalmazási készségét meg nem haladó színvonalon válogat Gesztesi életének történéseiből, a végére pedig be­került jó pár megemlékező szép szó is a közösségi médiából. Így Liptai Claudia és fia, Márk szavai is szerepelnek a 3490 forintért kapható kötetben, ahogy egy levél is, amelyet még maga Gesztesi Károly írt lányának, Pankának a 2007-ben megjelent Macsó papák című könyvben.

Hogy miért volt szükség a családtagok búcsúszavait be­másolni, arra egyszerű a magyarázat: a Bors úgy tudja, hogy a családot senki nem kereste meg a könyvvel kapcsolatban. Sem volt feleségei, sem gyermekei nem kaptak felkérést a könyv írójától, akit egyikük sem ismer. A szerző, Tábori Andrea egyetlen más könyvet sem jegyez sem színészekről, sem egyéb témában.

A kiadó, a Szalay Könyvek egyedül Németh Sándort, a Hit Gyülekezetének vezetőjét, Gesztesi Károly jó barátját kereste.

„Egy úr jelentkezett a Hit Gyülekezetének egy tagjánál, aki átadta a titkárom telefonszámát. A titkárom felhívta, és mondta, előbb szeretne vele személyesen megismerkedni, ám ahogy ezt meghallotta, nem telefonált többé. Méltatlan Karcsihoz ez a könyv, a címlap és az írás is. Puszta haszonszerzés a célja” – mondta a Borsnak felháborodva Németh Sándor.

A kiadó közölte a lappal, hogy a kötet nem életrajzi munka, nem célja, hogy részletesen bemutassa a művész pályáját.

„Olyan könnyed olvasmányt kívántunk a Gesztesi Károlyt tisztelő embereknek nyújtani, amely megmutatja, miért kedvelte őt ilyen elképesztő mértékben egy egész ország. Lehet, hogy vannak nála nagyobb színészlegendák, de szerethetőbbek aligha. Az ő titka a hatalmas szívében és jóságában rejlett. Ezt szeretnénk az érdeklődő olvasók elé tárni, bemutatva egy rendkívül sokoldalú és tiszta szívű embert” – mondta a sajtóban megjelent cikkekből és többféle könyv kéziratából összeállított Gesztesi-könyv ki­adója.

„Sokféle kézirattal ke­resnek meg minket, így kaptunk olyan munkát is, amely tematikájában eltért a most megjelent könyvtől, de sok fejezetet, bejegyzést tartalmazott Gesztesi Károlyról. Ennek az anyagnak az átdolgozásából született meg az Egy élet ezer színe – Gesztesi. Könyvünk tisztelgés a művész emléke előtt” – válaszolták a kérdésekre.

És ezeket olvastad már?