Létrehozva: 2018.02.09.

Brutális sztori: Véresre verték a Viszkist

Kis híján tragédiába torkollt Ambrus Attila felvidéki útja. Elõször beszélt az ijesztõ részletekrõl.

Ambrus Attila a Felvidéken járt, ahol folytatta A Viszkis című magyar film népszerűsítő előadás-sorozatát, pedig elmondása szerint nincsenek jó emlékei északi szomszédainkról.

„A 90-es években többször jártunk a Felvidéken barátságos jégkorongmeccseken, amik minden alkalommal vérengzésbe torkolltak. Az ellenfeleink szintén félamatőr, melós csávók voltak, és nem igazán tetszett nekik, ha egy magyar csapat legyőzte őket. A szemtől szemben, puszta kézzel verekedés helyett pedig hokiütőkkel támadtak, meg azzal, ami a kezük ügyébe került” – mesélte a Borsnak a Viszkis, aki elmondta, egyik alkalommal majdnem tragédia történt.

„Egy ilyen edzőmeccs balhé után két csapattársammal egy nyitrai szórakozóhelyen kötöttünk ki, és az egyik srác kicsit túlitta magát, majd átrendezte a berendezést a vécében. Erre a helyi erők elkezdték gyepálni, és bár próbáltuk megvédeni, tizenöt kigyúrt állat baseballütőkkel és tonfákkal sz*rrá vert minket."

Engem annyira elvertek, hogy a fejemből ömlött a vér, és a harmadik kórházban már a rendőröknek kellett könyörögniük, hogy valaki lásson el végre

 – emlékezett vissza Ambrus, akit azért nem voltak hajlandóak ellátni az orvosok, mert magyar állampolgár.

„Az volt a szerencse, hogy nem volt ott a diszkóban az egész szlovák csapat, mert akkor ott halok meg” - tette hozzá a Viszkis, akit ma is kísért az átok, hiszen komáromi előadása után megbüntették a helyi közteresek, kerékbilincset kapott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját