Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.07.03.

Bud Spencer úgy érezte, kínozzák

Pedig a színésznek csak jót akart orvosa és felesége, de õ úgy érezte, rosszabbat nem is tehettek volna vele.

Bud Spencer szenvedélyesen szeretett enni, minderről pedig őszintén vallott az Eszem, tehát vagyok című könyvében, amelyben élete utolsó, kissé hányattatott éveiről is ír.

Idős kora miatt ugyanis orvosa szigorú diétára fogta, és ennél rosszabbat nem is tehetett volna vele.

"Nem okoz gondolt legyűrni a fejfájást, a hétköznapi gondokat vagy túltenni magam a feleségemmel, Mariával folytatott veszekedéseken, sőt, még azon a nyomasztó tényen sem, hogy többnyire igaza van.

Az éhség viszont...

Felesége, Maria, önként képviselte a doktort az otthonukban, és könyörtelenül betartott minden utasítást. Spencer viszont képtelen volt ezt elviselni, és haragudott feleségére, aki jót akart neki, de szerinte átállt az ellenséghez.

"Úgy látszik, Maria rég elfelejtette, hogy egyszer együtt szenvedtünk végig egy még ennél is keményebb fogyókúrát egy magánklinikán. Olyan volt, mint egy börtön, és nem volt más megoldás,

mint hogy a szó szoros értelmében kiugorjunk az ablakon.

Kényszerfogyókúrája időszakában még inkább csak az evésen járt az esze, és bármennyire is próbált engedelmes férj lenni, végül mégis úgy döntött, kicselezi a feleségét.

Maria korábban még lakatot is szerelt a hűtőszekrényre,

hogy megállítsa férje falási rohamait, a zár viszont azóta lekerült onnan.

Ám a színész nem számolt a női leleményességgel: amikor éjjel kiosont a konyhába és feltépte a hűtőt, az ásított az ürességtől. Csak egy cetli volt benne:

GYERE ALUDNI!

Az utasítás és felesége szigorú szeretete tehát egyértelmű volt, így Bud Spencernek nem maradt más választása, mint képzelt világába menekülni, ahol büntetlenül ehetett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel