Létrehozva: 2015.12.28.

Bűntudat gyötri kisbabája miatt Csobot Adélt

A 21 éves énekesnõ a Sztárban sztár alatt jelentette be terhességét, de emiatt nem vett vissza a tempóból. Azonban most úgy érzi, nem koncentrált eléggé a születendõ gyerekére, ezért bûntudata van.

A 21 éves Csobot Adél terhessége mindenkit váratlanul ért, ugyanis Istenes Bencével se veled, se nélküled kapcsolatban éltek. Így érthetően rengeteg kérdés merült fel az emberekben a születendő baba kapcsán, de Adél a Sztárban sztár alatt nem volt hajlandó várandósságáról beszélni.

Most viszont végre megnyílt. Azt mondja, így utólag már belátja, voltak pillanatok, amikor nem a születendő gyermeke volt a legfontosabb, hanem az, hogy jól teljesítsen a TV2 sikerműsorában.

"Hallgatom eleget, hogy foglalkoznék inkább vele, mint hogy összevissza ugrálok a tévében... És annak ellenére, hogy tudom, maximálisan vigyázok rá, tényleg bekúszik időként a bűntudat, hogy sokkal inkább rá kellene koncentrálnom. Amíg tartott a műsor, amint volt egy percem, belebújtam a babakönyvembe, lapozgattam, mint egy megszállott. De csak most jön majd el az ideje, hogy úgy igazán figyeljek rá"

- vallotta be teljesen őszintén a Nők Lapjának.

 

#ezvalamiisteni

Szerző: Csobot Adél2015. december 11.

A teljes igazság azonban az, hogy az egykori x-faktoros  most sem tud majd csak a babára koncentrálni, ugyanis a naptára tele van fellépésekkel. Addig nem is akar visszavenni a tempóból, amíg lelkileg és fizikailag bírja a hajtást.  Marad tehát a bűntudat és a néha rátörő lelkiismeret-furdalás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szétplasztikáztatta magát, és teljesen lecsúszott az egykori gyönyörű szexszimbólum - drámai képek

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

metropol.hu

„Hú, de szép lány!” – Sydney van den Bosch exférjére is újra rátalált a szerelem

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

magyarnemzet.hu

A Hertha már tárgyal Dárdai Pál utódjával, a berlini szurkolók kiakadtak

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

SZTÁRDZSÚSZ

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock