Létrehozva: 2016.03.18.

Cicciolina meglepő kijelentésétől neked is leesik az állad!

Az egykori pornósztár a mai napig vágyik a szerelemre, de korántsem csak egy izmos, jóképû férfiba tudna beleszeretni. Elárulta, kire is vágyik pontosan.

Cicciolina korábbi házassága borzasztó véget ért, hiszen a bántalmazott pornócsillagnak még az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében.

Szerencsére sikerült lezárnia élete legnehezebb időszakát, elmondása szerint pedig még a mai napig keresi a lelki társát. Mióta azonban szakított előző szerelmével, nem találja a számára megfelelő férfit - írta meg a Best magazin.

A múltkor egy szimpatikus férfinak adtam egy esélyt, és elmentem vele vacsorázni, de amikor megláttam, hogy piszok van a körme alatt, egyből kiábrándultam belőle.

"Hihetetlen, hogy nem találok magamnak egy értelmes, kedves férfit, akivel jókat szeretkezhetnénk és utazgathatnánk. Aki megbecsül és úgy szeret , ahogy vagyok" - árulta el Cicciolina, aki szerint egyáltalán nincsenek nagy elvárásai. Sőt, meglepő módon neki semmit sem számítanak a külsőségek.

Arra már rég rájöttem, hogy a szépség semmit sem számít, ha az illető gondolkodásmódja nem megfelelő. Szóval akár egy pocakos, nagy orrú, csúnya férfiba is bele tudnék szeretni, ha olyan lenne a kisugárzása.

"Az alapvető ápoltság mellett azonban még annyi kikötésem van, hogy ne emeljen rám kezet, ugyanis köztudott, hogy az első házasságomban családon belüli erőszaknak voltam kitéve" - magyarázta a hatvannégy éves Ilona, aki még ma is rengeteget tesz azért, hogy jó formában maradhasson. Ezért sokszor még húszéves fiúk is udvarolnak neki, ám ő inkább egy középkorú pasira vágyik.

Sajnos a velem egykorú pasik úgy néznek ki, mint a nagypapák. Nem bírnék elviselni egy olyan társat, aki egész nap otthon ül a tévé előtt a kockás mamuszában, és nem lehet vele kimozdulni sehova sem.

"Persze eszem ágában sincs a fiammal egykorú szeretőt tartani, hiszen tudom, hogy Ludwig azon biztos kiakadna. Úgy érzem, hozzám egy 40-45 éves, diplomás orvos vagy mérnök illene a legjobban" - jelentette ki a korábbi pornódíva, aki reméli, hogy hamarosan tényleg rátalál a szerelem.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

life.hu

Kiss Ramóna és testvére, Debóra: "Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg"

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott