Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.09.29.

Cooky: Tánc közben le kellett győznöm az egómat

Cooky szorgalmasan készül párjával a következő élő műsorra.

Múlt szombaton elkezdődött a Dancing with the Stars, és ezzel együtt Cooky és gyermekei anyja is túl vannak az első megmérettetésen.

Fotó: TV2

A rádiós a kedden megjelent Ripost7-nek elárulta, nem volt és nem is lesz könnyű a közös felkészülés, de annak nagyon örül, hogy Debórával nem veszekedtek, inkább saját-magával kellett többször is megküzdenie.

„Nem vesztünk össze, annál okosabbak vagyunk. Debi látja, hogy jót akarok, ahogy azt is, hogy nem vagyok béna, csak kezdő. Azért sem veszekszünk, mert ha megtennénk, biztosan hazavinnénk a feszültséget, és az kizárt. Bevallom, az egómat le kellett győznöm, mert férfi vagyok. Azt mondják, otthon a férfi legyen a főnök, de a táncpróbákon ez most fordítva van. Nem mondom, hogy ez baj, csak néha bántotta az egómat, szeretek magabiztos támasz lenni”

- mondta Cooky, aki a többi versenyzővel ellentétben saját párjával gyakorolhat, így azt hihetnénk, hogy az is nagy segítség, hogy otthon is bármikor táncolhatnak.

„Rengeteg dolgunk van mostanában. Kevint épp beszoktatjuk az óvodába, még sokat van itthon. A másik picur is itthon van, így ha Debivel elkezdünk táncolni a nappaliban, ők is azonnal jönnek. A két kisfiút nem érdekli, hogy apa és anya gyakorol, csak figyelemre vágynak, teljesen jogosan. Talán hiba, de ha itthon vagyok, nem tudok tanulni és nem is akarok. Inkább ülök egy órát a dugóban, de a táncteremben gyakorolok, abban a közegben, ahol annak a helye van”

- árulta el az apuka, aki már akkor is nagyon elégedett lesz, ha az elődöntőig eljutnak Debivel. A rádióssal készített teljes interjút a Ripost7-ben olvashatod el!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel