Létrehozva: 2016.10.28.

Családi tragédia bénította le Keresztes Ildikót

Az énekesnõt egy kisebb kiruccanása elõtt érte a szörnyûség.

Keresztes Ildikó könnyeivel küszködve mesélt a Best magazinnak a családját beárnyékoló sorscsapásról.

„Senki sem számított a tragédiára. Édesapámnak ugyan nyolcvankét évesen voltak apróbb bajai, de alapvetően rendben volt az egészsége.

Ezért is bénított le a halálhíre. Nem is akartam tudomást venni arról, hogy nincs többé. Mindent gépiesen intéztem

– mesélte Ildikó, aki azt is elárulta, mindössze ötéves volt, amikor a szülei elváltak. Mindezért részben nagyszüleit hibáztatja, akik gyakran szidták a vejüket.

„Még nagyon fiatalok voltak, amikor összeházasodtak. Nem voltak tehetősek, nem tudtak elköltözni otthonról, és

a nagyszülők megkeserítették az életüket.

"Amikor a bíróság elválasztotta őket, sírva jöttek ki a tárgyalóteremből. Elváltak, de az egymás iránt érzett szeretet soha nem múlt el.”

Bár a népszerű énekesnő gyermekkorában kevés időt töltött apukájával, tudja, mégis sok mindenben hasonlít rá.

„Õ is pont olyan konok és makacs volt, mint én. Tipikus székely ember lévén, nem beszélt sokat, de nagyon jó humora volt. Mindig nagyon büszke volt rám” – emlékezett vissza Ildikó, aki hozzátette, utoljára két évvel ezelőtt látta őt édesapja fellépni.

Meglepetés volt, nem tudtam, hogy ott lesznek. Soha nem felejtem el, hogy remegett és sírt, amikor az est végén megölelt

– mondta elérzékenyülve az énekesnő, aki ma már nagyon bánja, hogy nem foglalkozott többet az apukájával.

Ma már tudom, hogy gyakrabban kellett volna mondanom neki, hogy szeretem. Több időt kellett volna vele töltenem.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott