Létrehozva: 2021.06.01.

Családja érdekében hozott fontos döntést Hódi Pamela

A kétszeres sztáranyuka, Hódi Pamela nemrég még csak írt róla, hogy letiltja a hozzászólásokat. Végül meg is tette.

Hódi Pamela május elején hozta világra a második kislányát, Evoletet. Ezt követően számolt be róla, hogy a családja érdekében nem tartja kizártnak, hogy a jövőben letiltja majd a kommenteket.

Fontos döntést hozott Hódi Pamela (Fotó: Ripost)

Mint kiderült, az influenszer jó ideig gondolkozott, hogy megtegye-e ezt a lépést, hiszen tisztában van vele, hogy a követői sokszor mennyire várják az új posztjait. Ráadásul a pozitív, kedves üzenetek Pamelának is sok erőt adtak már a múltban. Azonban nagyon sok negatív hozzászóló is feltűnik az influenszer oldalán, és érthető, ha jelenleg nincsen kedve, se ereje a sértő hozzászólásokat olvasni, egyszerűen nem akar a rosszra koncentrálni. Hiszen neki most az elsődleges feladata az, hogy a kislányával és a családjával foglalkozzon, és a szükséges harmóniát megteremtse.

„Gondolkoztam azon a kilenc hónap alatt, hogy a szülés után talán tiltani fogom a kommenteket, mert számomra a legfontosabb ebben az időszakban, hogy itthon megteremtsük azt a harmóniát, amiben jól érezzük magunkat. (…) Úgy érzem, hogy egy picit sem szeretném befogadni a mindenhez is értő, unatkozó, mindent biztosan tudó emberek negatív kommentjeit. Ők szerencsére minimális számban vannak köztünk, de nem szeretnék a napomból akár öt percet is ezzel foglalkozni” – írta meg még pár nappal ezelőtt Pamela, aki végül a napokban le is tiltotta a hozzászólásokat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott