Létrehozva: 2021.12.26.

„Összejött az év vége” – Csepregi Éva karácsonykor sem pihen

Csepregi Éva kedvenc ünnepe a karácsony, minden évben nagyon várja, hiszen együtt ünnepel a család. Még akkor is, ha másnap indulnak a koncertek.

Csepregi Éva számára minden évben igazán különleges a karácsony, hiszen bőven akad ünnepelnivaló az év végén. Az énekesnő nővére 24-én született, ezen a napon van Éva névnapja is, 30-án pedig fiát, Dávidot ünneplik.

Nem csoda, hogy az ünnepet óriási készülődés előzte meg, hiszen idén Éva látta vendégül a szeretteit.

Fotó: Bors

Különleges menü

Idén Csepregi Éva készítette az ünnepi vacsorát, melyet édesanyja inspirált. A vendégek kedvéért még a sütést is bevállalta az aranytorkú énekesnő.

„A karácsonyi menü már hetekkel korábban körvonalazódott bennem. Édesanyám egyik receptjével készültem. Libasülttel, elzászi káposztával. Idén megfogadtam, hogy sütni is fogok, bár bevallom, ez nem az én asztalom. Viszont a bejglivel megpróbálkoztam” – mesélte Éva, akinek csak szenteste van pihenője, ugyanis karácsony első napján már a színpadról szórakoztatja az embereket.

Nincs pihenés karácsonykor sem

Hiába van karácsony, december 25-én már színpadra lépett Csepregi Éva, s az év utolsó napjain is hasonló terve van.

„Hévízen és Debrecenben kezdtem az ünnepi koncerteket, aztán jön Győr és lesz egy évzáró koncertünk is Pécsett. Ezt már 15 éve tartjuk, mindig nagyon várjuk, mert hatalmas buli szokott lenni. Szerencsére egészen összejött ez az év vége, még akkor is, ha egy-egy koncertet sajnos új időpontban kell megtartani” – fogalmazott a Neoton dívája.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

hirtv.hu

Varga Judit: Magyar Péter nem feltétlenül az az ember a magánéletében, akit ő mutatni akar a külvilágnak

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott