Létrehozva: 2017.06.30.

Cserben hagyták, csúnyán elbántak Muri Enikővel

Úgy tûnik, hátat fordítottak egykori munkatársai Muri Enikõnek! Közel három hónapja vált meg az Operettszínház az énekesnõtõl. Távozása óta, egyetlen kollégája kivételével, senki nem érdeklõdött felõle.

Nem tartja a kapcsolatot egykori kollégáival Muri Enikő! A 27 éves musicalszínésznő és énekesnő életéből teljesen eltűntek azok az emberek, akikkel négy éven keresztül a mindennapjait töltötte a volt munkahelyén.

Semmit nem tudok arról a frontról! Felszívódtak az operettes ’barátok’!

„Egyetlen barátnőm maradt, akinek számítok, akivel heti szinten tartom a kapcsolatot, de a többiek nem keresnek."

Kiderült, hogy kinek voltam fontos, és kinek nem

- mondta a %RIPOST%-nak az énekesnő, akitől néhány hónappal ezelőtt írásban vált meg az Operettszínház.

„Rosszulesett, hogy e-mailben kaptam tájékoztatást a döntésről. A konfrontációk elkerülése miatt is személyes elválást vártam volna” – emlékezett vissza Enikő, akinek élete alaposan felfordult a történtek után. A Sugarloaf énekesnője lett, és azt is elárulta, hogy a közeljövőben nagy feladat vár rá.

A további részleteket elolvashatod a %RIPOST% napilap pénteki számában!

origo.hu

Lángolt a lelátó Párizsban, de ez sem volt elég a PSG sikeréhez

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

Így fogadták Szentendrén Orbán Viktort (VIDEÓ)

ripost.hu

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka