Létrehozva: 2020.03.19.

Csernus doki végrendeletet írt, már elfogadta a halált

Hagyatékát elrendezte, a halál pedig már nem rettenti meg.

Az ország egyik legismertebb pszichiátere, Csernus Imre a koronavírus hatására sok más emberrel egyetemben átértékelte életét. Bár Noszvajra költözve egy ideje már a vendéglátással foglalkozik, dokiként a mai napig helytáll. Mivel előadásainak a vírus nem kegyelmezett, videósorozatot indított Facebook-oldalán, amellyel az embereknek próbál segíteni.

„Úgy érzem, csak akkor tudok elkezdeni teljes életet élni, akár ilyen vérzivataros időkben is, ha elfogadom, hogy meghalhatok„ – mondja Csernus, aki azt is elárulja: ő ezen már túl van és hagyatékát is elrendezte. „Mivel elég sokat vagyok úton, jövök-megyek az országban, úgy gondoltam, miért ne írjak egy végrendeletet. Úgyhogy beballagtam a közjegyzőhöz és megírtam” - teszi hozzá a doki, aki persze nem meghalni szeretne, hanem csupán elfogadja, hogy a halál bármikor bekövetkezhet – ez a beismerés önmaga felé pedig olyan megnyugvást hozott el neki, amit szeretne, ha mindenki megtapasztalna.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét