Létrehozva: 2019.05.23.

Dagad a botrány: Újra egymásnak esett Baukó Éva és Aurelio

Bár Aureliónak tárgyalása volt, így is vette a fáradtságot, hogy üzenjen Évának.

Ismét elfajulni látszik Baukó Éva és Aurelio évek óta zajló háborúja. Most épp Aurelio volt az, aki kőkeményen beszólt Évának. Bár kedden  vádlottként vett részt egy bírósági tárgyaláson Kecskeméten, annyi ideje azért volt, hogy az Instagramon üzenjen a műsorvezetőnek. Nem is akármit!

„Barátom, amikor megszületik a gyerekem, te még a Tinderen fogod mutogatni a lerobbant, leszakadt fejedet” – vetítette elő Évának a nem túl rózsás jövőképet.

Természetesen Baukót sem kellett félteni, az üzenetet azonnal megosztotta a Facebookon, hogy mindenki tudja, mivel üti el az időt Aurelio a bíróságon. Majd egy későbbi bejegyzésben megdöbbentőnek nevezte, hogy egyesek szerint a köztörvényes bűncselekményt elkövetőket úgy kezelik, mintha csak egy apró hibát követtek volna el.

Kettejük csatája egyébként már évek óta tart. Mivel Éva biztos benne, hogy Aureliót elítélik emberrablásért, már februárban megígérte, hogy vazelint visz neki a börtönbe.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya