Létrehozva: 2016.10.07.

Dagad az Oszter-botrány: megszólalt a feleség!

A Kossuth-díjas színész felesége, elsõként a családból, megtörte a csendet. A közösségi oldalán fakadt ki a férjét ért vádak miatt. Közben újabb részletek is kiderültek az ügyrõl.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat hivatali vesztegetés ügyében indított nyomozást Oszter Sándor és társai ellen, akik kisebb vagyont csaltak ki egy dúsgazdag vállalkozótól, V. T.-től. A férfit két évnyi körözés után 2014-ben fogtak el a hatóságok egy szlovákiai panzióban. Azt gyanították, hatszázmillió forintnyi adót mulasztott el befizetni.

A Story magazin úgy tudja, a Kossuth-díjas színész és társai azt ígérték a férfinak, ha fizet, elsimítják az ügyét.

Az ügyészség vádirata szerint - Oszter megbízásából - K. Sándor ügyvéd nyilvános helyeken találkozott a férfi feleségével, hogy öt-tízmillió forint cseréljen gazdát. Úgy tudni, a feltételezett elkövetők összesen ötvenmillió forintot szerezhettek meg. Később Oszter és K. mellé két másik ügyvéd is bekapcsolódott a történetbe.

"Volt olyan eset, amikor Oszter Sándor és társai a hírekből értesültek valamilyen nyomozati cselekményről, majd felhívták a bujkáló férfit, és azt állították, hogy a történtek azért alakultak úgy, ahogy, mert ők megakadályozták, hogy nagyobb baj legyen” – mondta a Blikknek egy forrása, aki hozzátette, politikusok, sőt a Legfelsőbb Bíróság egyik leköszönt tisztségviselőjének a segítségét is ígérgették az istállótulajdonosnak. Végül a lovassportokat kedvelő V.T.-nek elege lett, feleségét kérte, hogy jelentse az ügyet.

Úgy tudni, a pénzek átadásáról hang és képfelvétel készült. Ráadásul a hatóságok telefonbeszélgetések birtokába is jutottak. A megfigyelés során a rendőrök egyszerre tartottak házkutatást öt különböző helyszínen, majd egymástól elkülönítve, egy időben hallgatták ki a feltételezett elkövetőket, hogy ne tudjanak összebeszélni. Köztük a színművészt is, akit nyolc év börtönre is elítélhetik, ha bűnösnek találják.

Felesége, Donatella Failoni ez idáig mély hallgatózásba burkolózott, ám úgy tűnik, nem bírta tovább nézni férje gyalázását. Ingerült üzenetet tett közzé a közösségi oldalán.

Azt írja, férje ártatlan, fogalma sem volt arról, mi zajlik a háta mögött.

Micsoda világot élünk! Szégyen és gyalázat!

Ez is érdekelhet

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya