Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.09.02.

Kitálalt a TV2 sztárja: Demcsák Zsuzsával való viszonyáról vallott

Kandász Andreát a FEM3 Café műsorvezetői faggatták a barátnőjéről.

Kandász Andrea és Demcsák Zsuzsa húsz éve barátnők, és bár alig indult el az Ázsia Expressz második évada, máris nagy feszültség alakult ki a két játékos között.

Fotó: Ripost

„Nagyon durva volt az első egy hét. De gondoljatok bele, hogy összekerül két nő, akik korábban különböző helyeken jól érezték magukat együtt. Közös szerkesztőségi ülések, síelések, stb. (...) Majd megérkeztek egy helyre, ahol feladatokat adnak, kikerülsz a komfortzónádból és rájössz, hogy tulajdonképpen nem is ismered a másikat. Sokat változtunk mind a ketten az idők folyamán” – kezdett bele Kandi, majd hozzátette, hogy az elején nehéz volt Zsuzsával, nehezen tudtak együttműködni, pláne, hogy a tévés sokszor sértegette Andreát.

Kandi az interjú folyamán kitért arra is, hogy nagyon sokan szidják az interneten Zsuzsát. Hogy mit mondott pontosan, azt megtudhatod a videóból.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel