Létrehozva: 2019.07.16.

Dermesztő pillanat: fejbe és mellkason rúgta lova a magyar színészt

Laklóth Aladár az eszméletét is elveszítette, amikor lova patái alá került az Érdi Vágtán.

Eszméletlenül terült el a földön Laklóth Aladár színművész, miután vasárnap az I. Érdi Vágtán leesett a hátasáról, a ló pedig a mellkasára tiport, majd fejbe is rúgta.

A hátborzongató balesetet kollégái tehetetlenül nézték végig a pálya széléről, Sasvári Sándor az arcát a kezébe temetve zokogott mozdulatlan barátja láttán. Szerencsére a helyszínen lévő mentők azonnal megkezdték a színész ellátását, stabilizálták az állapotát, kórházba szállították, majd éjszakára is bent tartották. Mint mondja, szerencséje volt, hiszen sokkal nagyobb baj is történhetett volna.

"Sosem hordok „kobakot”, most azonban valamiért mégis felvettem, az mentett meg – emlékezett vissza a baleset másnapján a Blikknek a kórházi ágyból Laklóth Aladár, aki ráadásul gyakorlott lovasnak is számít. – Harminc éve lovagolok, akár szőrén is megülöm a jószágot, estem is, de komolyabb sérülésem még nem volt".

Most azonban ismeretlen hátas nyergébe ült, úgy veselkedett neki az akadályoknak. Az első kettőt sikerrel vette, a harmadik ugrásnál azonban kilépett alóla a ló, Laklóth pedig lezuhant, majd a paták alá került.

"Éjszakára még bent tartottak megfigyelésen a kórházban, enyhe agyrázkódást szenvedtem, a mellkasomon pedig egy patkó alakú zúzódás emlékeztet a történtekre, de csont nem tört – újságolta a színész. – Már jobban vagyok, köszönöm. Rendkívül hálás vagyok Pintér Tibornak és a Simonpuszta Nemzeti Lovas Egyesületnek a gondoskodásért, végig jó kezekben voltam".

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

ripost.hu

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya