Létrehozva: 2020.06.13.

Döbbenetes, mit tettek Rúzsa Magdival: már a rendőrség is nyomoz az ügyben

Rúzsa Magdi a rendőrséghez fordult, miután visszaéltek a nevével és a képeivel.

Rendszeresen előfordul, hogy internetes csalók hírességek fotóját ellopva, álinterjúkkal igyekeznek jóhiszemű embereknek eladni fogyasztószereket. A megkárosított sztárok többnyire beérik azzal, hogy figyelmeztetik rajongóikat, ne dőljenek be a szélhámosoknak. Rúzsa Magdit – aki mindig vékony volt, és az alakját rendszeres sporttal, egészséges étkezéssel tartja karban – viszont alaposan felbosszantotta, hogy eltorzított fotójával nyerészkednek, becsapnak embereket.

Fotó: Bors

„Soha nem reklámoztam semmilyen fogyasztószert! – szögezte le a Borsnak bosszúsan Magdi, aki közösségi oldalain kérte rajongóit: eszükbe ne jusson ilyesmit vásárolni. – Hogy jönnek ahhoz, hogy ellopják egy tavalyi fotómat, és eltorzítsák, mintha túlsúlyos lennék?! Soha nem kellett megszabadulnom tizenhét-húsz kilótól”.

Az énekesnő 2006-ban lett országosan ismert, amikor megnyerte a Megasztár tehetségkutatót. Akkor is karcsú volt, és most is az.

„Tíz éve keményen sportolok, futok, bokszolok, súlyokkal dolgozom, kardiózom, lovagolok, koncertezek, ahol leugrálok néha egy kilót is másfél óra alatt – sorolja Magdi egy szuszra. – Emellett odafigyelek az étrendemre, egészségesen táplálkozom. Így tartom formában magam, nem nevetséges, kamu fogyasztószerekkel. Nagyon szépen kérek mindenkit, ne vegye meg!”

De az énekesnő nem állt meg itt. Mivel visszaéltek a nevével, a fotójával, jogi útra terelte a dolgot.

„A rendőrséghez fordultam, és feljelentést tettem ismeretlen tettes ellen – mondja Magdi. – De nemcsak a rendőrök segítségét kértem, ügyvédet is fogadtam. Az arcommal, a nevemmel visszaélőknek innen is üzenem: hosszú az Úr­isten keze, mindenkit utolér!”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek