Létrehozva: 2018.06.20.

Döntöttek az orvosok: Így mentenék meg Orbán Józsi életét

A Ripost nemrég elsõként számolt be arról, hogy a zenész újra kórházba került, mert képtelen volt enni.

Orbán Józsi tavaly ősszel tudta meg, hogy az agyában és a tüdejében is daganatos elváltozások vannak, azóta a gyógykezeléseknek köszönhetően az agyából szinte teljesen eltűnt a daganat.

Kezdetben úgy tűnt, hogy a 100 Folk Celsius frontemberének kedélyállapota is javulni fog, de épp az ellenkezője történt. Teljesen magába fordult, nem evett, csak egy helyben feküdt, ezért néhány napja ismét kórházba került.

Benkő László fia a betegség kezdete óta a zenész mellett volt. Balázs  a %RIPOST%-nak elárulta, Orbán Józsi jelenleg nagyon rosszul van.

 "Nem tudok semmi jót mondani Józsiról, nagyon ramaty állapotban van. Még mindig nem eszik, a kórházban intravénásan, infúzióval etetik. Nincs sok ereje, sétálni sem tud, de nem is akar, és ez a nagyobb baj! Teljesen elhagyta magát, semmilyen erőfeszítést nem tesz a gyógyulásért, amiért nagyon mérges vagyok rá. Az is aggaszt, hogy többet alszik, mint amennyit ébren van

– aggodalmaskodott Benkő László fia, aki mihamarabb szeretné barátját kihozni a kórházból.

Ha tudni szeretnéd, milyen feltételek mellett hagyhatja el a kórházat Orbán Józsi, olvasd el a %RIPOST% szerdali lapszámában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt