Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.08.02.

Drámai vallomás: Kiderült, lesz-e utódja Andy Vajnának

Vajna Tímea és Andy Vajna idén februárra, lombikprogram segítségével terveztek kisbabát, de a sors közbeszólt, a hollywoodi producer januárban váratlanul elhunyt.

Andy Vajnának és feleségének, Vajna Timinek tíz boldog év jutott egymás mellett, ám idén januárban 74 éves korában váratlanul elhunyt a világhírű filmproducer. Pedig a párnak komoly tervei voltak.

Tímea és Andy 2013-ban mondta ki a boldogító igent és már kapcsolatuk elején úgy nyilatkoztak: szeretnének közös gyereket. Tímea – néhány nappal ezelőtt a TV2 Tényekben úgy nyilatkozott – még várni akart egy kicsit. Élvezni szerette volna a házaséletet: utazni, tanulni, több időt kettesben tölteni a férjével. Ez a vágya teljesült is, hiszen Amerikába költözött, hogy megszerezze az állampolgárságot. Magyarországon fánkozót nyitott, üzletasszonyként is kipróbálhatta magát.

Tavaly nyáron azonban már mindketten úgy érezték, eljött az idő a gyermekvállalásra, Tímea megérett az anyaságra. Amerikában egy erre specializálódott intézetben Andy Vajna felesége többkörös hormonkezelésen esett át, mely a lombikbébiprogram első lépése: így készítették fel a majdani anyuka szervezetét arra, hogy idén februárban megfoganhasson a baba.

Timi Instagram-oldalán számolt be az örömhírről és alig várta, hogy tejesítse Andy kívánságát.

„Andy évek óta nagyon szeretne már gyereket, én pedig örömet akarok neki szerezni azzal, hogy szülök neki egy kisbabát. Tudom, hogy ez mennyire fontos neki”

– nyilatkozta akkoriban Tímea, aki talán mára megbánta, hogy korábban hezitált, hiszen a tervezett beültetés előtt egy hónappal elveszítette a férjét…

Akárhogy is, az idő kerekét nem lehet visszaforgatni, ahogy Andy sem térhet már vissza közénk. Ennek ellenére mindenki azt találgatja, vajon fél évvel a filmmogul halála után lesz-e még Andy Vajnának gyereke, hiszen az orvostudomány lehetővé tenné. A megtört özvegy a %RIPOST%-nak, drámai választ adott a kérdésre. Bevallotta, anyagi problémái miatt is visszafordíthatatlan döntésre kényszerült.

Már nem lesz gyermekem tőle! Nem lehet, mert megsemmisítettem Andy mintáját. Nem tudtam tovább fizetni a tárolást az amerikai spermabankban! Egyébként is, úgy tudom, hogy rengeteg engedély kell ahhoz, ha egy elhunyt ember örökítő anyagát be akarja valaki ültettetni… De ha őszinte vagyok, legbelül úgy érzem, hogy Andy halálával egy új életet kell kezdenem…” – mondta a %RIPOST%-nak elcsukló hangon Vajna Tímea, aki kérdésünkre, hogy mit tenne, ha tudná, még egy napra visszakaphatja férjét, megindító választ adott.

Ha még több részletet szeretnél megtudni, olvasd el a %RIPOST% napilap pénteken számát! Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Ezen a napon vesznek végső búcsút a hős szívbeteg lánytól

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel