Létrehozva: 2018.12.14.

Drámai vallomás, rendszeresen megverték a magyar tévésztárt

Két órát sírt a pszichiáternél a fájó múlt miatt. Kendõzetlenül beszélt a gyermekkoráról.

Sosem hallott gyermekkori traumáiról beszélt Csernus Imre, akit többször is megvert az édesapja.

A férfi nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is bántalmazta a fiát. Emiatt Csernus felnőttként pszichiáterhez is járt. Így emlékezett a fájó múltra leg­újabb könyvében, A harcosban:

"Kétszer jártam nála, de már az első alkalommal egy kérdésével úgy szétdurrantott, hogy atomjaimra estem szét."

Ezt a két órát végigsírtam, mert a felszínre került az apámhoz fűződő, látszólag racionális információk átadására irányuló, de érzelmileg számos pszichotraumával tarkított, brutális kapcsolatom.

De a tévédoki D. Tóth Kriszta Spektrum Home-on futó sorozatában, az Elviszlek magammal című műsorban is megnyílt a témával kapcsolatban.

"Halottak napja előtt eszembe jutott apám. Lassan két és fél éve halt meg. Köszöntem neki, hogy „Szia, Tati”. Csak úgy jött, jó volt. Tudom azt, ő hogyan élt, és nem szeretnék olyan életet élni, mint ő. Nem teljesedett ki, de ezért nem is tett meg mindent. Orvos lett, de nem született orvosnak. Racionális beállítottságú ember volt, racionális dolgokkal akart foglalkozni" – kezdte Csernus, majd kifejtette, miért is lehetett ilyen brutális az apja.

"Azok az emberek, akik nem tudják, hogy miért fontos érzelmi szempontból is felnőni, legtöbbször a nevelést racionális szempontból közelítik meg. Számukra az egy matek. Ha a gyerek illedelmes, akkor jól viselkedik, nincs vele gond. Ha nem illedelmes, akkor azt racionális szempontból kell megoldani."

Éppen ezért nem vonom kétségbe, hogy ő jót akart, csak nem voltak meg az eszközei. Azt hitte, ezt így kell csinálni

– emlékezett vissza Csernus, aki azt is elárulta, az ő apját is verte az apja, ezt a mintát látta otthon, eszerint nevelte őket is. A pszichiáter azt mondta a műsorvezetőnek, ma már nem haragszik az édesapjára.

Fel kellett ismernem, hogy ezek a tulajdonságok bennem is ott vannak, ha nem figyelek oda, ak­kor velem is bekövetkezik ugyanez

– mondta Csernus.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott