Létrehozva: 2018.08.27.

Ebből még nagy baj lehet: Feljelentették Curtist a rendőrségen

Elképzelhetõ, hogy mégis indul eljárás Majka szegedi kirohanása, valamint a Facebookon közzétett posztja után.

Majka egykori társa kokainfogyasztását jelölte meg különválásuk okaként, kiemelve, Curtis a Szegedi Ifjúsági Napokon is olyan állapotban volt, amely lehetetlenné tette, hogy színpadra álljon.

Korábban a Blikk érdeklődött  a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál, illetve a Fővárosi Főügyészségnél, indulhat-e hivatalból eljárás a zenész ellen, ám jelezték, sajtóhírek és internetes posztok alapján nem nyomoznak, ám utaltak rá, más a helyzet, ha van feljelentés.

Azonban egy a szerkesztőséghez eljuttatott levél  most arról tanúskodik, a sorozatos feljelentéseiről ismertté vált Tényi István a szegedi ügyészségen bejelentést tett ismeretlen tettes ellen kábítószer-birtoklás gyanúja miatt.

Indoklása szerint Majka a SZIN-en nagy nyilvánosság előtt beszélt Curtis drogproblémáiról, amelyet ő el is ismert, és a hatályos magyar jogszabályok értelmében nemcsak előállítani és terjeszteni tilos kábítószert, de birtokolni is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott