Létrehozva: 2017.05.09.

Egy korszak véget ért, eldőlt Király Viktor sorsa

Kedden kiengedik a kórházból az énekest, aki hétvégén súlyos sportbalesetet szenvedett.

Az énekes nagyon örül, hogy elhagyhatja a kórtermet. A pontos diagnózist hétfőn tudta meg, és azt is, meddig kell viselnie a fekvőgipszet. Viktor a barátaival kosárlabdázott, amikor egy dobás után rosszul érkezett a földre. Amikor meglátta kifordult bokáját, olyan sokkot kapott, hogy eleinte még a fájdalmat sem érezte.

„Bevittek a kórházba, ahol alaposan kivizsgáltak – mesélte Király Viktor a %RIPOST%-nak. – Azt mondták a dokik, hatalmas szerencsém volt, mert egy ilyen csúnya kifordulásnál nyílt törés az általános. Nekem „csak” durva bokaficamom van. Szerencsére kedden már otthon leszek, hat hétig fekvő-, utána pár hétig járógipsz lesz rajtam. Aztán kezdődhetnek az utókezelések.”

Király Viktor még hozzátette: emiatt nem hagyja cserben rajongóit. Most pénteken is lesz koncertje, ám most nem állva énekel majd, hanem ülve, a lábát felpolcolva.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya