Létrehozva: 2020.05.13.

Egyik pillanatról a másikra lett rosszul: Azonnal orvost hívott Liptai Claudia – Videó

Először csak furcsán nézett ki, aztán hányni kezdett. Hajnalban értek haza az orvostól.

Liptai Claudiára a frászt hozta a kiskutyája, mely egyik pillanatról a másikra rosszul lett és megállás nélkül hányt. A műsorvezető kezdetben elképzelni sem tudta, hogy mi történhetett az ebbel, ami pár perccel az eset előtt még teljesen jól volt. Aztán kiderült a turpisság, Claudia azonnal hívta az állatorvost.

Fotó: Facebook

„Egyre jobban lazítunk az emberi kapcsolatokon, így Pankát is meglátogatták a testvérei, Máté és Dávid. Kint játszottak a kertben és ott volt Rubi kutya is. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a kutya nagyon furán néz ki, mintha vizes lenne és dörgölni kezdte az orrát a fűbe. Mondtam Pankának, nézze meg, mi lehet, mire a lányom azt mondta: Jézusom ennek a kutyának rántott hús szaga van. Akkor már biztos voltam benne, hogy valamit csinált a szemetessel. Hátrarohantam a garázsba – mert ott tartjuk a szemetest – és akkor egyből tiszta lett, hogy a kutya beszlopált 1 liter rántott húsos fáradt olajat, hozzá evett egy kis krumplipürét és erős paprikát” – mesélte nagy hévvel Liptai Claudia, majd folytatta a nem mindennapi sztorit.

„Nagyon rossz állapotba került, Rubi sugárban hányta ki az olajat. Már vagy négyszer hányt, amikor felhívtam az állatorvost, aki azt mondta, hogy még várjunk egy kicsit, de ha rosszabb lesz a helyzet, vigyük be hozzá. Vártunk és közben megvacsoráztunk. Na, ekkor történt a következő baki” – mondta már kínjában nevetve Claudia, aki mindvégig nagyon aggódott a kisállatért, de végül szerencsére megkönnyebbülhetett.

„Máté elég nagydarab, jól ki van gyúrva, leült az asztalhoz, de a kutya alatta volt. Hatalmas vonyítást hallottam, majd megláttam, hogy a kutyának lóg a jobb hátsó lába. Panka lányom elkezdett sírni, miközben azt kiabálta, hogy a Rubi meg fog halni, én el akartam fordítani a fejem ijedtembe, de aztán felhívtuk az orvost. A doki még ott tartott, hogy a kisállat hányt, így furán jött ki, hogy most azért hívjuk, mert feltételezhetően eltört a lába. A lényeg, hogy a lába pár perccel később magától megjavult, de a hányás miatt be kellett vinni a rendelőbe. Éjjel kettőig infúziózták, már jól van és remélem, hogy megtanulta a leckét” – mesélte, az amúgy kívülről hallgatva vicces történetet Claudia az Instagram-videójában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

magyarnemzet.hu

Rengetegen megnézték Varga Judit megrendítő interjúját

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott