Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.09.13.

El sem engedte Curtist: Ezért ölelte szorosan a Kossuth-díjas énekesnő

Huszonkilencedik születésnapját barátai körében ünnepelte a rapper, akire családtagként tekintenek Emilioék.

Már napok óta lázban tartotta Emilioékat, hogy mivel lepjék meg jóbarátjukat, Curtist, a születésnapján. A rapper ugyanis nemrég töltötte be a 29. életévét és barátai szerették volna méltó módon emlékezetessé tenni ezt a jeles napot.

"Curtis mindig azt mondja, hogy ne készüljünk semmivel, elég egy ízletes marhalábszár pörkölt. Az nagy kedvence, de úgy voltam vele, ha már szülinapja van sütök-főzök. Természetesen a rántott hús sem maradhat el, szeretnénk, ha jól érezné magát nálunk, a születésnapján is" - mondta Tina, aki igazi lakomával várta Curtist.

Természetesen a muzsika sem maradt el és még ha rövid időre is, de Bangó Margit is tiszteletét tette a kerti party-n.

"Curtis olyan nálunk, mint egy családtag. Azt kívánom neki, hogy még fényesebben ragyogjon a csillaga, mint eddig. Nagyon kevesen jutnak el olyan magasra, mint ő. Kívánom, hogy még inkább meg tudja mutatni a fantasztikus tehetségét, amit a jóistentől kapott, nem mástól"

- mondta Bangó Margit, amitől Curtis szemmel láthatóan elérzékenyült.

"Van az a mondás, hogy az árnyékban derül ki, hogy ki az igazi barátod. Emilioék a második családom, elképesztően jól esik, hogy bulit szerveztek nekem, felköszöntöttek.

Õk mellettem vannak akkor is, amikor egy vihar közeleg vagy egy vihar után vagyunk

- mondta Curtis, akinek születésnapjába csütörtökön 21:00-tól nyerhetnek bepillantást a nézők a Sláger TV Drága családom című műsorában.

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

magyarnemzet.hu

Egy influenszer már bánja, hogy elment David Pressman vacsorájára

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria